Talán az utolsó nyomoronckodás

Másfél órája szöttyögök kis mindenfélékkel, nehogy el kelljen indulni. Karnyújtásnyira a mumus (ez jelen esetben egy órás kirándulás feneszép fővárosunkban), megint genetikai tanácsadás. Pedig azt is tudom, mi fogunk válaszolni, nem lesz szúrás most sem, és mégis, ólomsúlyú az összes tagom, leginkább aludnék vagy sírnék valakinek a vállán, aki nem mond semmit, csak hagyja, hogy kijöjjön ez a kurva görcs, ami szépen összegyúródott az utóbbi hónapok alatt bizonytalanságból, félelemből és tehetetlenségből. Na, remélem, ezután már jön valami megkönnyebbülés.

mad world

Fűszer arannyal. Ennél már csak az durvább, J mesélte, hogy a régi szomszédja azzal szédítette a lányokat a diszkóban, hogy húszezreseket evett. totally nuts...

Az idő

Az nagyon szalad. Már négy éve, pedig csak háromnak saccoltam, B javított ki a minap. Azért már érzek némi enyhülést.

fakk

Hiányzik a munkám. Kurvára hiányzanak a kollégáim. HIányzik a közös kávé és cigizés. Hiányzik, hogy mindenki annyira más volt és hogy furcsamód kiegészítettük egymást. Hiányzik az a fajta megszokás. Basszus, több időt töltöttünk együtt, mint a családdal vagy a nem-kolléga barátokkal. Fakk... Fakk. ...

Fácse

Fészbúk-problémák, tessék vigyázni. Biztonsági okosságok itt és itt.
Meglepő, hogy mennyi mindent megoszt magáról az ember akaratlanul is...
Aztán botrány.

Hjaj

A Magamhoz jár a fejemben főleg, de akár mind is.

Kérem szépen, akit illet, most már tegyen valamit a jóért is. Please, please, please.

Karácsony, miegymás

Hű, na remélem, lesz ennél jobb is. Persze sok jó volt benne, de sajnos idén rengeteg rémség is. Kívánom, hogy ennél mindig csak jobb legyen, mindenkinek. No majd írok még remélhetőleg többet is meg gyakrabban is, de ez a nyomorodék december rohanós-senyvedős, na. Biztos másoknak is. És akkor most kimondom, lehet kövezni, de én asszem, nem csípem a karácsony körüli felhajtást, hogy idegbeteg, beteg, irracionális, nagyzoló, kényszeres és kötelező. Maga az ünnep, hogy kicsit legyünk együtt, nyugodjunk le az év végére, keressünk kedves dolgokat egymásnak ajándékba, az tök jó. Na de így önmagában, nemtom, én ilyet nem látok. Na ennyit erről, asszem, valami miegymás inkább... Igen, zenécske.

Hjaj

Ez a nap sem lesz könnyebb. Vagy majd igen?

Költői kérdések # 2

Az a jó kis papírzsebkendő, ami milliméteres darabokra hullik, az hogy marad ott a mosandó ruhák közt időnként? Öröm az ürömben, kivételesen nem fekete cuccoknál.

A már néhai ribizli-karkötő

Pár évvel ezelőtt kaptam J barátném mamájától egy bordó gyöngyös karkötőt, teljesen úgy nézett ki, mint egy adag ribizli madzagra fűzve. Nem csoda, hogy Pipi is rákattant.

Tavaly nyáron Pipi elkezdett érdeklődni a karkötőim iránt (nem mintha ötnél több lenne, így talán inkább a forma miatt), földhöz is vágta azonnal a születésnapomra kapott legszebbet, a többi viszont nem törékeny, így aztán azokat is elszerezte. Fentebb említett ribizlis az egyik kedvenc régóta, valami furcsa oknál fogva a formaegyeztetős dobozban lakik régóta, a formákkal együtt mindig visszakerül a dobozba, hogy aztán megint ki legyen öntve a következő napon. A mostani vasárnap reggelen épp kávét szürcsöltem itt a gép előtt, hátrapillantottam és nyugtáztam, kisPipi formát egyeztet, hurrá, akkor most talán nyugodtan is megihatom. Aztán jött az a gyanús csend, ami igen, tényleg csak valami durvát jelenthet ebben a korban, mert bizony a karkötő elszakadt valahogy (biztos nem magától) és a lányom lelkesen tolta magába a műanyag szemeket... Úgy hármat kiszedtem a szájából, 4-5 maradt a karkötőn és a többi, na, az mind a hasában végezte - illetve, ami miatt már merek írni erről az egész kisebb rémálomról - majd a pelenkában, az a szemetesben, az meg jelenleg a lépcsőházban, de nemsokára már nagyon távol szerencsére.

Tényleg ügyesebb, mint gondolnám. Tényleg kíváncsibb és tényleg zéró a veszélyérzete. Nagyon kell rá vigyázni, mert mégis csak egy csillogó szemű kis törpe, aki - szinte - bármire lelkesedik és ez előre viszi és viszi és viszi...

100, no meg jó hír is

Szombaton elfogyasztottam 100 db zsebkendőt. Az anyukám ugyanennyit. Hogy ez a nyomoronc takonykór mikre képes...

A nagy mennyiségű zsebkendőfogyasztás a kisebbik baj, sajnos a ma 4 napos unokahúgomat sem sikerült emiatt meglátogatni, amit végtelenül sajnálok. Pedig külön ezért utaztunk haza Pipivel. Hjaj. Rékababa egy kis tündéri hurkagombóc, íme egy fotó néhány percesen:



A kedvem borzasztó, az arcom robbanni készül, a szemeim leragadnak, ezért most megyek és iszom egy finom gyömbérteát mézzel és citrommal, hogy kicsit magamhoz térjek. Jövő héten igazi, legsúlyosabb rockandroll lesz a gyárban, nem lehet, hogy ilyen állapotban nyomjam végig.

Vajon az Elveszett jelentést nézzem meg este vagy A zuhahást? Otthon csak egy Mis Marple-t láttam és mozika hiányom lett.

Nem bottal

Hétvégén tönkrement a hűtőnk.
Reggel elaludtunk.
Nem tudtunk vizeletmintát szerezni Pipitől (egy óráig mászkált félmeztelül, mi meg utána egy kiforrázott palackkal. Máskor persze óriásiakat pisil a padlóra.)
Egymás torkának ugrottunk apukával mindezek után.
Vért vettek Pipitől (hősnő volt. Ja, és senki nem mondta, hogy nem vénásan veszik, ha előre tudom, hogy ujjbegyből, talán nem parázom szanaszét magam.
Valahol útközben elhagytuk őt):



Arról már nem is írok, milyen csodás Újlakról eljutni a Madarász utcába (Duna Plázával szemben van), főleg metróval. Hardcore és babakocsival nem is érdemes. Holnap kendőzünk inkább.

A telefonom nem hív kifelé, mert a hülye szolgáltató épp negyedévet vált és egy hatezres számla miatt korlátoz (végül is jogos, csak volt már sokszor ekkora tartozás is és semmi nem történt).
6 napja köztesvérzek úgy, hogy előtte rekordot döntöttem egy 10 napos nem köztessel.
Talán mondtam már, és ha igen, újra mondom: a hétfő nem jó semmire.

Mi jön még, kérem szépen?

Ami ma csodás volt, hogy visszafelé a Nyugatitól hazáig sétáltunk ebben a ragyogó napsütésben, Pipi aludt végre rendesen délelőtt. Említettem már, hogy szoknyás Pipi lett? Néhányszor fiúnak nézték mostanában és van egy rakás ruhája is, szóval amíg jó idő van, próbálom ráadni őket.

Rengeteg gesztenyét gyűjtöttem! Egy hülye szarka vagyok, csillogtak a napfényben, én meg rájuk ugrottam... Majd lefényképezem őket, tényleg szépek. Addig is, aviszontlátásra.

Két éve

Már két éve. Ostoba közhelyek jutnak eszembe. Mintha tegnap lett volna és közben mintha ezer éve. Hogy lehet egy érzés ennyire kettős jóval a tinédzserkor után?
Próbálok csak az entom-centom-ra emlékezni, egész sok sikerrel. Valahogy törlődnek a rossz emlékek a halottakról. Illetve ez nem igaz. Nem törlődnek. Csak borzasztó előhozni őket. Mintha bűnt követne el az ember.
Nem beszélünk róla, senki sem. Csak elcseszett utalások, fájdalmas pillantások és hangos nyelések. Pedig biztosan mindannyian szeretnénk beszélni.
Úgy sajnálom, hogy nem látta a lányomat...

Jaj

Vajon mért van az, hogy egy rossz nap csak egyre rosszabb lesz? Mühühü, lassan már csak nyüszítés és vinnyogás van. Vacak, vacak, vacak ez a nap!

..lebegés...

Mfmmm, mrrr

Hű, de rosszul indult nap ez, jujj. Utálok veszekedni, de valahogy újra és újra megtörténik. A sírás viszont határozottan jót tett (mint mindig). Persze egy egész napos migrén és egy olyan éjszaka után, amikor folyamatosan felriadok (ééén, a hétalvó!!!), mit is várhatnék, mint hogy korán reggel veszekedek drága férjecskémmel (még nem a férjem, de a vőlegény szót eléggé utálom). És már a nap sem süt. Vagy mégis? Ez a tavasz-dolog olyan megfejthetetlen.

Jé, itt megy az ablak alatt Rocky kutya az idős néni gazdival. Rocky kutya egy (azt hiszem) 16 éves angol szetter, egy igazi kutyamatuzsálem, ám ebből semmi nem látszik rajta. Csak fáradtnak tűnik a komótos járásával. Imádnivaló kutya, na. Megpróbálom majd lefotózni, mielőtt itthagy minket.

Az lenne most a legjobb, ha elszöszmötölhetnék valamivel, valami aprólékos dologgal, hogy kitisztuljon a fejem. Csak ez most nem megy, egyéb kötelességek vannak. Addig is marad ez a képecske, apróságokkal és napfénnyel, a dolgok, amik most annyira hiányoznak.