A már néhai ribizli-karkötő

Pár évvel ezelőtt kaptam J barátném mamájától egy bordó gyöngyös karkötőt, teljesen úgy nézett ki, mint egy adag ribizli madzagra fűzve. Nem csoda, hogy Pipi is rákattant.

Tavaly nyáron Pipi elkezdett érdeklődni a karkötőim iránt (nem mintha ötnél több lenne, így talán inkább a forma miatt), földhöz is vágta azonnal a születésnapomra kapott legszebbet, a többi viszont nem törékeny, így aztán azokat is elszerezte. Fentebb említett ribizlis az egyik kedvenc régóta, valami furcsa oknál fogva a formaegyeztetős dobozban lakik régóta, a formákkal együtt mindig visszakerül a dobozba, hogy aztán megint ki legyen öntve a következő napon. A mostani vasárnap reggelen épp kávét szürcsöltem itt a gép előtt, hátrapillantottam és nyugtáztam, kisPipi formát egyeztet, hurrá, akkor most talán nyugodtan is megihatom. Aztán jött az a gyanús csend, ami igen, tényleg csak valami durvát jelenthet ebben a korban, mert bizony a karkötő elszakadt valahogy (biztos nem magától) és a lányom lelkesen tolta magába a műanyag szemeket... Úgy hármat kiszedtem a szájából, 4-5 maradt a karkötőn és a többi, na, az mind a hasában végezte - illetve, ami miatt már merek írni erről az egész kisebb rémálomról - majd a pelenkában, az a szemetesben, az meg jelenleg a lépcsőházban, de nemsokára már nagyon távol szerencsére.

Tényleg ügyesebb, mint gondolnám. Tényleg kíváncsibb és tényleg zéró a veszélyérzete. Nagyon kell rá vigyázni, mert mégis csak egy csillogó szemű kis törpe, aki - szinte - bármire lelkesedik és ez előre viszi és viszi és viszi...