Új kedvenc: Room eleven

A Last FM dobta ma ezt. Még nem hallottam róluk (na ez nem jelent sokat), irtó kedves, vidám, energikus, fülbemászó, jazzy meg minden, amitől ideális szobazene lesz. És biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog mindkét padtársamnak (mármint a gyárban) és B(R)ékának és Jucnak. Meg a férjecskémnek. Na, drágáim, kellemes zerda reggelt!



És még ez is nagyon tetszik:



Sokkal többet meghallgatni még nem volt időm. Bájos az oldaluk: Room eleven.

Hát mégis tudok még rajongani! Néha úgy tűnt, hogy már nem is...

Pipi meg takonypóc. Már attól is sikít, ha meglát a kezemben egy papírzsebkendővel. Éjjel többször ébred szipogva, a cumiját keresgélve (gondolom, mert ha megkapja, akkor hamar vissza lehet altatni). Borzasztó elesett tud lenni egy majd' 10 hónapos gyermek. Immár madárcsicsergés-mentes hajnali szoptatás után nagyon nehéz szívvel teszem vissza az ágyikójába - tegnap nem is sikerült. Hirtelen mély álomba zuhan, szuszog és kapaszkodik a hálóingembe... És végem van, csak nézegetem. Esténként is bealszik újabban evés közben, akkor ketten csodáljuk percekig és bámulunk némán egymásra az apjával.
Nagyon különleges a szülői szeretet (hát persze főleg az anyairól tudok mit mondani). Nincs mihez hasonlítani, ez a legfurcsább benne. Az ember (igen, én) azt gondolná, hogy már annyi mindenen túl van, érzelmi highlightok, megzuhanások, a palettán minden elképzelhető árnyalat és aztán bammm! Megszületik az első gyermeke és vadonatúj szeretet érez, ami tele van szokásos elemekkel: rajongás, bűvölet, féltés, félelem, csodálkozás, melegség, türelem, türelmetlenség, odaadás és még megannyi mindennel, de mégis, valami új mix ez. Leginkább mégiscsak a szerelemhez hasonlít, csak valahogy a hőfoka más, nem ugrál annyira. Kicsit belegabalyodtam ebbe, tulajdonképp most próbálom először megfogalmazni ezt.
Mély boldogság, hogy Pipicsibi eljött az életünkbe.