Gurgulázó boldogság

Egy barátom régebben azt mondta, a boldogságról sokkal nehezebb beszélni, mint a szomorúságról. Nem nagyon értettem. Na, most kezd kicsit kristályosodni.

Pedig ma itt van és szétfeszíti mindenemet, ha nem mosolygok is úgy érzem, fülig ér a szám. Minden könnyebben megy, fájós hátikóm is lenyugodott. Csuda dolog ez. Gyönyörű és illatos nárciszok figyelnek a dohányzóasztalon, a vidám, színes és tök gyűrött terítőn. Még ez sem tud lelombozni, pedig mennyire zavar, hogy hétvégén csak rádobtam az asztalra, hogy maaajd, kicsit később kivasalom (yeah, right, my dear). Cigánykerekeznék és rohangálnék fel és alá és hajjj... Az egyetlen, ami egy incurka-pincurkát visszanyom, hogy pont a legfontosabbamnak nem tudtam még elmondani, micsoda boldogság van. Megint lemerült a nyomorult telefonja. Holnap irány a bót és venni kell egyet, ez már kiszolgált.

Jippijééééééééééééé!!!

Tényleg nehéz ez. Bár azért van erre néhány szakavatott, akiknek igen jól megy/ment.

Jaj

Vajon mért van az, hogy egy rossz nap csak egyre rosszabb lesz? Mühühü, lassan már csak nyüszítés és vinnyogás van. Vacak, vacak, vacak ez a nap!

..lebegés...

Hangyairtás, répatorta

Tegnap rémes dolgot műveltem: porszívóval próbáltam eltávolítani a szenyó hangyákat a hálóból. Azt hiszem, egy ideig nem merem magam buddhista-szimpatizánsnak vallani.

Már korábban is botrány volt: amíg egy olyan lakásban (mondjuk ki bátran, sötét lyukban) éltünk, aminek egy falán túl egy nagyon menő olasz étterem leledzik, ott lehet számítani csótányinvázióra. Nos, a csótány nem egy kedves kis bogárka, hanem undorító és ellep mindent, ha nincs időben kiiktatva. A lényeg, mert már én is kezdem elveszteni a fonalat: férjecskémmel eléggé összevesztünk, amikor közöltem, hogy az élet minden formáját tisztelni kell és sajnos nem irthatom a csótányokat. Persze ő nyert (vagy ki tudja, ki is), néhány csótánykát a túlvilágra küldtem. Ez több, mint 3 éve történt, azóta szándékosan (legjobb emlékeim szerint legalábbis) még szúnyogot sem csaptam le. Na de most megváltozott a helyzet, nem lehet, hogy hangyák mászkáljanak a hálóban, később majd kifejtem, miért. De összefügg azzal, amiért porcicák sem lehetnek többé.

Kész lett a répatorta, húsvét után egy nappal. Azt hiszem, néhány hónapja folyamatosan próbálom utolérni magam, de nem megy. A világot meg sem próbálom. Répatorta férjecske szerint reformízű (=kevés benne a cukor), de csak tegnap, ma reggel már finom.

2 gyöngyszem (Ivan Maximov bájos animációja a Take Five-ra - utóbbi még biztosan előkerül néhányszor):

Mfmmm, mrrr

Hű, de rosszul indult nap ez, jujj. Utálok veszekedni, de valahogy újra és újra megtörténik. A sírás viszont határozottan jót tett (mint mindig). Persze egy egész napos migrén és egy olyan éjszaka után, amikor folyamatosan felriadok (ééén, a hétalvó!!!), mit is várhatnék, mint hogy korán reggel veszekedek drága férjecskémmel (még nem a férjem, de a vőlegény szót eléggé utálom). És már a nap sem süt. Vagy mégis? Ez a tavasz-dolog olyan megfejthetetlen.

Jé, itt megy az ablak alatt Rocky kutya az idős néni gazdival. Rocky kutya egy (azt hiszem) 16 éves angol szetter, egy igazi kutyamatuzsálem, ám ebből semmi nem látszik rajta. Csak fáradtnak tűnik a komótos járásával. Imádnivaló kutya, na. Megpróbálom majd lefotózni, mielőtt itthagy minket.

Az lenne most a legjobb, ha elszöszmötölhetnék valamivel, valami aprólékos dologgal, hogy kitisztuljon a fejem. Csak ez most nem megy, egyéb kötelességek vannak. Addig is marad ez a képecske, apróságokkal és napfénnyel, a dolgok, amik most annyira hiányoznak.

Ordinary Joe

Ezt hallottam ma a rádióban (korábban már sokszor ment ez a cafén).
Kedves.