Gentlemen

Na bravo, az ember nyavalyog egy keveset és jönnek a csodák. Az előző írás után aztán olyan csodaszámba menő napom lett, hogy el sem hittem, de azt majd külön leírom, mert megéri.

Ez meg itt egy, vagyis két csodáról szól, ami nem is annyira ritka, de mégis filmszerű és nemvárt.

Pipi kapott egy lufit, persze azon nyomban fel kellett fújni, madzag ugye nem volt (lassan kéne írni arról, hogy milyen felszerelés kellene legyen egy minden eshetőségre felkészülni próbáló, kezdő anyuka mindent elnyelő táskájában), így a kezében szorongatta. Megálltunk egy zebránál és kicsúszott a kezéből sajnos, szegénykém persze szivettépő zokogásba kezdett, én meg nem győztem vigasztalni és visszatartani, majd amikor a szél az úttest közepére fújta, nagyjából feladtam, hogy ezt még vissza lehet szerezni, közben zöld lett és akkor ha hiszitek, ha nem, az egyik autóból kipattant egy férfiember, megfogta a lufit és visszahozta nekünk. Paff! Alig bírtam kinyögni egy "köszönjükszépen,nahátmilyenkedves"-t, visszaugrott az autójába és huss, eltűnt. Ha netán valami úton-módon idetéved, újfent hála és köszönet és tegyen még ehhez hasonló sok szuper dolgot.

Ugyanezen a napon robogunk haza a valamelyik buszon, két ülésből a belső foglalt, a másikra leültetem a lányom, majd a mellette ülő fiatalember odafordul a következőt kérdezi: "Le kíván ülni?" Nézek bambán (tejóég, lehet, hogy csak így tudok?), valamit habogok, hogy ánem, jó lesz ez így, de nagyon köszönöm és aztán azon merengek, kérdezett-e valaha valaki így tőlem bármit is, de gyanítom, nem. Ez egy dologgal ér fel, amit viszont stabilan kapok majdnemférjemuramtól, minden alkalommal lesegít bármilyen járműről, ha az egyetlen lépcsőcske, akkor is, amit ezúton is köszönök, mert nagyon kedves és jóleső.

Hát épp csak ennyit akartam, az ujjaim totál elgémberedtek és mindjárt befűtök, mert ez randa, nyirkos hideg már a bőröm alá kúszott és nem bírom tovább.