2009. febr. 11.
Csúcstermék: lopásgátlós ebédeszacskó
Az mindig borzasztó idegesítő, ha valaki felfalja az egyszeri munkásnő ebédjét a közös hűtőből. Az előző szerkesztőségben, amíg recepciós voltam, mindegyik űrhajóskajára post-it-ot kellett nyomnom a gazdája nevével, de még így is állandóan lába kélt egy csomó kajának. Istenem, ha már akkor lett volna ilyen csoda! És most csak hét dollár, micsoda üzlet, az el nem veszett ebéd kincset ér, nemhogy 25 zacskóért hét dollárt.
2009. febr. 9.
Mennyi minden történik
Kicsi lányom rohamos tempóban fejlődik, minden napra van valami: hol spontán újít valamit, hol utánzással talnul el egy szót, mozdulatot, és büszkén mutatja új tudását. Kezd végtelenül szórakoztató lenni, ezzel párhuzamosan egyre kevesebbszer idegesítő (azért ki tud hozni a sodromból, ofkorsz). 14 és fél hónapos mostanság.
Az egyik kedvencem a Ki a Pipi/hol a Pipi, amire csak néhány napja reagál: fülig ér a szája és a mutatóujjával böködi a mellkasát. Szenzációs. Nem tudom, hogy ez mit jelent épp: tudja, hogy róla van szó vagy megtanulta a kérdésre a választ. Mindenesetre ő is boldognak tűnik tőle.
Elkezdett több jelet is mutatni (jártunk pár hónapja jelnyelvi tanfolyamra, kifejezetten kisgyerekeknek tartották), az első a "nem" volt és kb. két hónapig semmi más (nos, ebben én volnék a ludas, nem jelelek vele eleget sajnos, mentségemre szóljon, én nem is tudok, de az apja tud és jóval többet jelel vele), majd az utóbbi napokban ezek jöttek hirtelen: fürdés, hol van?, pillangó, baba, dolgozik. Fantasztikus, főleg amikor könyvet nézegetünk, rábök valamire és mutatja a jelét. Jó érzés, amikor ő is és én is bombabiztosan tudjuk, ugyannarra gondolunk/ugyanazt mondjuk.
Már az igent is bólogatja sokszor, végre. Eddig mindenre nem volt a válasz, mégha igent is szeretett volna jelezni. Ugyan még messze van a pontos használata, de alakul. És borzasztó kedves mosollyal tudja nyugtázni, ha vettem, épp igent válaszolt.
Sapkamániás. Nem kicsit. Ha bárhol elcsíp egyet, azonnal felkapja és parádézik benne. Minél inkább vigyorgunk rajta/tapsoljuk, annál inkább bohóckodik.
Egy kis törpezsarnok. Ha éhes és/vagy szomjas, csettint a nyelvével és mutogat a konyha felé. Elég nehéz röhögés nélkül kibírni, pedig kéne. Az evés egyébként bizonyos szempontból katasztrofális: ha már unja, elkezdi dobálni a földre, amitől minden szál hajam égnek áll és nem tudom megfogadni a remek tanácsot: ne reagáljunk és hamar abbahagyja. De őszintén remélem, hogy abba fogja hagyni, mert ez borzasztó. Minden anyukának megvan az a pár dolog, ami sikítófrászba kergeti, nekem ez az egyik. Ahelyett, hogy örülnék, többé-kevésbé jól eszik.
Kb. hét hónapja átalusssza az éjszakát, ami állati jó, mert előtte hét hónapig borzasztó sokszor kelt fel = mi is. Most kezdem nagyjából kipihenni, persze így a tél végi depresszióbn nem annyira érződik. A szoptatást két hete hagytuk el, apukával rettegtünk mi lesz, biztos üvölteni fog (persze pár nappal a kitűzött dátum előtt tanulta meg a cici szót, hogy jól ránk ijesszen a kis huncut), nem alszik, minden baja lesz. Hát mi volt? Semmi. Egyetlen nyekkenés sem. Elmagyaráztam neki, hogy nincs több, itt a vége, elfogyott a mama teje és úgy tűnik, tudomásul vette. Fél éves kora óta kap kiegészítést este, így nem volt ez annyira szokatlan, de mindig kapott utána anyatejet is. Egy ideje azt éreztem, hogy a véremet szívja és ennek már semmi értelme, hiszen alig van. Alighanem ő is így érezte, mert tényleg semmi jelét nem adta annak, fájdalmas lenne az elválás.
Az idegenekkel (kevés kivételtől eltekintve) nem cimborál rögtön. Megfigyeli alaposan és utána dönt, haverkodás lesz-e vagy sem.
A kutyák és a babák látványától sokkos állapotba kerül. Rohangál, mutogat és szakadatlanul ismételgeti: baba, baba, babaaa! vagy tya, tya, tyaaaaa! És most már vau-vau is időnként. Egészen vicces ilyenkor, feltüzelve.
Spontán ölelget minket, a babáit. Szemmel láthatólag élvezi, de hogy ez honnan jön, utánozza, ahogy mi ölelgetjük? Fogalmam sincs. Könnyekig megható, az biztos.
És be nem áll a szája, egész nap magyaráz, hogy érthető szavakat, szótöredékeket, hol folyékonyan halandzsázik, úgy tűnik, iszonyúan élvezi. És mi sem kevésbé.
Aminek mindketten nagyon örül a papájával, az az, hogy a legtöbb ember, aki találkozik vele, azt mondja, milyen kiegyensúlyozott. Na ez az, amit senki nem mond udvariasságból. Szerintünk is kiegyensúlyozott. Maradjon is így.
Az egyik kedvencem a Ki a Pipi/hol a Pipi, amire csak néhány napja reagál: fülig ér a szája és a mutatóujjával böködi a mellkasát. Szenzációs. Nem tudom, hogy ez mit jelent épp: tudja, hogy róla van szó vagy megtanulta a kérdésre a választ. Mindenesetre ő is boldognak tűnik tőle.
Elkezdett több jelet is mutatni (jártunk pár hónapja jelnyelvi tanfolyamra, kifejezetten kisgyerekeknek tartották), az első a "nem" volt és kb. két hónapig semmi más (nos, ebben én volnék a ludas, nem jelelek vele eleget sajnos, mentségemre szóljon, én nem is tudok, de az apja tud és jóval többet jelel vele), majd az utóbbi napokban ezek jöttek hirtelen: fürdés, hol van?, pillangó, baba, dolgozik. Fantasztikus, főleg amikor könyvet nézegetünk, rábök valamire és mutatja a jelét. Jó érzés, amikor ő is és én is bombabiztosan tudjuk, ugyannarra gondolunk/ugyanazt mondjuk.
Már az igent is bólogatja sokszor, végre. Eddig mindenre nem volt a válasz, mégha igent is szeretett volna jelezni. Ugyan még messze van a pontos használata, de alakul. És borzasztó kedves mosollyal tudja nyugtázni, ha vettem, épp igent válaszolt.
Sapkamániás. Nem kicsit. Ha bárhol elcsíp egyet, azonnal felkapja és parádézik benne. Minél inkább vigyorgunk rajta/tapsoljuk, annál inkább bohóckodik.
Egy kis törpezsarnok. Ha éhes és/vagy szomjas, csettint a nyelvével és mutogat a konyha felé. Elég nehéz röhögés nélkül kibírni, pedig kéne. Az evés egyébként bizonyos szempontból katasztrofális: ha már unja, elkezdi dobálni a földre, amitől minden szál hajam égnek áll és nem tudom megfogadni a remek tanácsot: ne reagáljunk és hamar abbahagyja. De őszintén remélem, hogy abba fogja hagyni, mert ez borzasztó. Minden anyukának megvan az a pár dolog, ami sikítófrászba kergeti, nekem ez az egyik. Ahelyett, hogy örülnék, többé-kevésbé jól eszik.
Kb. hét hónapja átalusssza az éjszakát, ami állati jó, mert előtte hét hónapig borzasztó sokszor kelt fel = mi is. Most kezdem nagyjából kipihenni, persze így a tél végi depresszióbn nem annyira érződik. A szoptatást két hete hagytuk el, apukával rettegtünk mi lesz, biztos üvölteni fog (persze pár nappal a kitűzött dátum előtt tanulta meg a cici szót, hogy jól ránk ijesszen a kis huncut), nem alszik, minden baja lesz. Hát mi volt? Semmi. Egyetlen nyekkenés sem. Elmagyaráztam neki, hogy nincs több, itt a vége, elfogyott a mama teje és úgy tűnik, tudomásul vette. Fél éves kora óta kap kiegészítést este, így nem volt ez annyira szokatlan, de mindig kapott utána anyatejet is. Egy ideje azt éreztem, hogy a véremet szívja és ennek már semmi értelme, hiszen alig van. Alighanem ő is így érezte, mert tényleg semmi jelét nem adta annak, fájdalmas lenne az elválás.
Az idegenekkel (kevés kivételtől eltekintve) nem cimborál rögtön. Megfigyeli alaposan és utána dönt, haverkodás lesz-e vagy sem.
A kutyák és a babák látványától sokkos állapotba kerül. Rohangál, mutogat és szakadatlanul ismételgeti: baba, baba, babaaa! vagy tya, tya, tyaaaaa! És most már vau-vau is időnként. Egészen vicces ilyenkor, feltüzelve.
Spontán ölelget minket, a babáit. Szemmel láthatólag élvezi, de hogy ez honnan jön, utánozza, ahogy mi ölelgetjük? Fogalmam sincs. Könnyekig megható, az biztos.
És be nem áll a szája, egész nap magyaráz, hogy érthető szavakat, szótöredékeket, hol folyékonyan halandzsázik, úgy tűnik, iszonyúan élvezi. És mi sem kevésbé.
Aminek mindketten nagyon örül a papájával, az az, hogy a legtöbb ember, aki találkozik vele, azt mondja, milyen kiegyensúlyozott. Na ez az, amit senki nem mond udvariasságból. Szerintünk is kiegyensúlyozott. Maradjon is így.
2009. febr. 4.
Easy
Egy klasszikus: Faith No More - Easy. Ezer éve nem hallottam, tegnap ez volt az egyik kidobószám a Ponyvaregényben. Hát az milyen kellemes egy hely, kicsi, otthonosra berendezve, végig jó zenékkel.
2009. febr. 3.
2009. jan. 30.
La maison de Léna
Nem is találok szavakat. Bájos, csodaszép és biztos borzasztó kényelmes is minden, amitt itt árulnak.
A designért külön hála és köszönet, imádnivaló.
2009. jan. 28.
2009. jan. 27.
8-as ikrek
Reggeli hír: nyolcas ikreket szült egy amerikai nő.
Aztamindenit!!! Micsoda bátorság kell ehhez. Arról ugyan nem írnak, hogy mesterséges megtermékenyülésről van-e szó, de valószínűnek tartom. Vajon mit szólhattak, amikor kiderült, hogy 7 gyermekük lesz (csak a szülésnél derült ki, hogy nyolc gyermeke lesz - képzeljük csak el, ahogy igen kicsi helyen összepréselődve vannak, a boltban is nehezen veszik észre, hogy 7 vagy 8 kifli van a zacskóban, kissé morbid hasonlat, de a helyzet mégis valami ilyesmi lehet)? Biztosan óriási volt az öröm. A helyükben én is nagyon örülnék, viszont végtelen aggodalom is megszállna, "csak" a kihordás is csupa előre nem látható veszély. És micsoda nehéz döntés lenne csak egyet, kettő, hármat, akárhánnyal kevesebbet megtartani.
Arról sem szólnak túl sokat, hogyan zajlott a szülés. Biztos az sem volt egyszerű. És ezután sem lesz egyetlen perc sem. Mert vajon hogy zajlik majd egy etetés? Ráadásul szoptatni is akarja mindet. Minden tiszteletem. És hogy zajlik majd egy nap? Vajon az első pár hónapban fog 5 percnél többet aludni az anyuka? És mennyi segítség kell 8 ici-pici baba ellátásához? És a felneveléséhez? És mekkora ház? És mennyi türelem? És hány cumisüveg? És mennyi ruha? Persze biztos van egy csomó támogatás ilyenkor innen-onnan.
Egyszer láttam az egyik csatornán(vagy valamelyik ilyen csatornán) hasonló esetről műsort. Ott az első 6 gyerek volt iker, meg a következő 3 és épp jöttek még - vagy valami egész hasonló. Odaköltöztek a nagyszülők, egy gigantikus házban éltek, több mosógépük volt, 3-4-en etettek egyszerre... Teljesen hihetetlen volt az egész.
Hát szurkolok nekik. Biztos mesébe illő az egész a nehézségeivel együtt.
Régebben ikrekre vágytam, meg arra, hogy grafológus leszek és majd kutatom őket, mert olyan rejtélyesnek tűnt a világuk és annyira érdekelt. Most azt látom, egyetlen gyermek világa is kész rejtély, sokáig megfejthetetlen. És menni kell vacsorázni, így megmenekültem valami okos konklúzió idebiggyesztésétől.
Aztamindenit!!! Micsoda bátorság kell ehhez. Arról ugyan nem írnak, hogy mesterséges megtermékenyülésről van-e szó, de valószínűnek tartom. Vajon mit szólhattak, amikor kiderült, hogy 7 gyermekük lesz (csak a szülésnél derült ki, hogy nyolc gyermeke lesz - képzeljük csak el, ahogy igen kicsi helyen összepréselődve vannak, a boltban is nehezen veszik észre, hogy 7 vagy 8 kifli van a zacskóban, kissé morbid hasonlat, de a helyzet mégis valami ilyesmi lehet)? Biztosan óriási volt az öröm. A helyükben én is nagyon örülnék, viszont végtelen aggodalom is megszállna, "csak" a kihordás is csupa előre nem látható veszély. És micsoda nehéz döntés lenne csak egyet, kettő, hármat, akárhánnyal kevesebbet megtartani.
Arról sem szólnak túl sokat, hogyan zajlott a szülés. Biztos az sem volt egyszerű. És ezután sem lesz egyetlen perc sem. Mert vajon hogy zajlik majd egy etetés? Ráadásul szoptatni is akarja mindet. Minden tiszteletem. És hogy zajlik majd egy nap? Vajon az első pár hónapban fog 5 percnél többet aludni az anyuka? És mennyi segítség kell 8 ici-pici baba ellátásához? És a felneveléséhez? És mekkora ház? És mennyi türelem? És hány cumisüveg? És mennyi ruha? Persze biztos van egy csomó támogatás ilyenkor innen-onnan.
Egyszer láttam az egyik csatornán(vagy valamelyik ilyen csatornán) hasonló esetről műsort. Ott az első 6 gyerek volt iker, meg a következő 3 és épp jöttek még - vagy valami egész hasonló. Odaköltöztek a nagyszülők, egy gigantikus házban éltek, több mosógépük volt, 3-4-en etettek egyszerre... Teljesen hihetetlen volt az egész.
Hát szurkolok nekik. Biztos mesébe illő az egész a nehézségeivel együtt.
Régebben ikrekre vágytam, meg arra, hogy grafológus leszek és majd kutatom őket, mert olyan rejtélyesnek tűnt a világuk és annyira érdekelt. Most azt látom, egyetlen gyermek világa is kész rejtély, sokáig megfejthetetlen. És menni kell vacsorázni, így megmenekültem valami okos konklúzió idebiggyesztésétől.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
