Ez volt az altatóorvos kb. második mondata a vizsgálatnál. Anyuka persze megint egyedül, a térdei elkocsonyásodtak és majdnem összeesett az ijedtségtől. Több oka is van, egyrészt anyai nagyapa 27 évesen halt meg, szívbetegségben, másrészt anyukának magának is volt szívzöreje, kinőtte, szerencsére.
Szóval a műtét után a hányós-hasmenés betegség alatt és azon túl is újabb megapara következett. Mert túl lehet élni, hogy az ember lányának van egy kis fejlődési rendellenessége, de elmagyarázták, nem nagy baj, de meg kell műteni, azt is kibírja, hogy mélyaltatás lesz, bár közben retteg és ezt így-úgy leplezi, de az, hogy az első kicsi lánynak valamiféle szívbetegsége van, na, az már több, amit racionális érvekkel megtámogatva el lehet fogadni, bele lehet nyugodni.
Kicsit félve, de reménykedve eljutottunk a kardiológiára a Budai Gyermekkórházba. Hát, egyrészt döbbenet, mennyit fejlődött a technika, nekem még jóval macerásabb szerkezettel csináltak EKG-t, most 4 csipesz a végtagokra (nem nedves gézzel, ami hideg és rossz), cuppanós kék gömböcskék a mellkasra. És aki csinálta az EKG-t, hát, le a kalappal. Ez nekem még mindig óriási döbbenet, hogy az egészségügyben dolgozók borzasztóan tudnak bánni a felnőttekkel és ilyesfajta kiábrándulás után nem vártam, hogy a gyerekekkel máshogy bánnának. Hát dehogynem. Mindenhol, ahol jártunk, ami már számos: Heim Pál Toxikológia, Madarász utca Sebészet (jó, itt voltak kis problémák, de azok inkább rendszerhibák, mint személyiek), Budai Gyermekkórház Ortopédia, Kardiológia. Mindenki bűbájosan bánik a gyerekekkel és a szülőkkel is. Megnyugtató és szívmelengető, főleg a kezdő szülőnek. Szóval a sikeres EKG után bementünk magához az orvoshoz, aki néhány percig ultrahanggal vizsgálta Pipit, aki lenyűgözően nyugodt volt és érdelődve figyelte a saját szívét, majd mosolyogva közölte, hogy ez a szívzörej a kinövős fajta, nem kóros, nyugodjunk meg. Majd megdicsérte a lányunkat, milyen remekül viselkedett, megírta a papírokat és boldogan távoztunk.
Szóval nincs nagy baj. Huhh...
A délután további részét Bambisztánban töltöttük, kedves ismerősökkel, kollégákkal. Pipi borzasztóan jókedvű volt, banánokat és rizsgolyót evett, körbejárt mindenkit, kokkettált, tündéri volt. Bizony éppen hogy 7 előtt értünk haza, de jó is volt ez így. Aztán ma éjjel egy pisszenés sem volt, aludt, mint a bunda, pedig már két hete felkel éjjel és keservesen sír, amíg meg nem etetem - na, erről próbáljuk megint lehozni szegényt. Hogy a nagy séta vagy a rendes vacsorához nagyon közel került pépevés tehet-e erről, vagy a kimerültség, a manó tudja. V azt mondta, próbáljuk ma is ugyanúgy az evést és kiderül. Milyen igaza van! Próbára fel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése