It's wonderful

Kávé mellé hétfő reggel. It's wonderful.

Micsoda este!

Tegnap kimenője volt anyukának. Egészen vicces lett a vége. Az eleje döcögött, a közepe csupa csicsergés, mindent összevéve majdnem tökéletes (ha tudom, hogy a hazahozó éjszakai a 6-os kezdőmegállójából indul, akkor nem kell sétálni a Margit hídtól, de így legalább bekandikáltam az imádott Calgaryba, persze csak fél szemmel, konstatáltam, megint milyen jó lenne ott ülni apukával, aztán békében gyalogoltam tovább, szokás szerint szanaszét parázva magam, újra és újra megijedve a saját árnyékomtól. Szánalmas, mi?)

Szóval voltunk Sayag Jazz Machine-on M-mel és K-val (R valamiért nem jelent meg és azóta sem jelentkezik, kezdünk aggódni), hát a koncertet persze csak hallgattuk és a közelébe sem mentünk, én néha ütemre révedeztem, majdnem elsírtam magam a tangóharmónika láttán és hallatán, de nem lett volna erőm táncikálni, jó volt ez így. Mint rendes lyányok, pletykáltunk, kacarásztunk, szomorkodtunk, ki sört, ki bort, ki martinit iszogatott hozzá. Borzasztóan hiányzott már egy ilyen nyugis este, főleg a tegnapi meló után, az kissé fárasztóra sikeredett. De már ott is szanaszét röhögtük magunkat a fent említett hölgyekkel, ami szintén nagyon hiányzott, mármint ők meg a közös munkahelyi röhögés együtt.

Éjféltájt kidőltünk (szegények, most a Pendulumon kell ugrabugrálniuk), elkísértek a rejtélyes éjszakai járatomhoz, ahol is elérkeztünk az este legviccesebb részéhez, egy kicsit tán habókos, de elragadóan kedves, hófehér hajú- és szakállú bácsi szegezte nekünk a nagy kérdést:
- Na, kisasszonyok, ki akar híres filmszínésznő lenni? -
Itt már asszem elkezdtünk vinnyogni a röhögéstől. Legalábbis én biztos. Azért elmondtuk, hogy mi nem, mi bizony munkás elvtársnők vagyunk, egy újságnál dolgozunk, amikor felcsillant a szeme Géza bácsinak (mert bizony a nevét is tudom ám, sőt... na de ne ugorjunk előre), kérdezte is, melyiknél, amikor megjött a buszunk, M és K el, én fel a buszra, Géza bácsi szintén. Csak kihúzta belőlem, hol dolgozunk, közben elmondta, parlamenti tudósító by the way és csak szóljunk és kiküldet minket Brüsszelbe. De mindezt annyira helyesen és kedvesen művelte, hogy én is csak kedvesen tudtam mosolyogni rá. Elkezdett valamit írni, odaadta a mellettem álló párnak, akik azt hitték, a buszsofőrnek kell, de aztán leesett nekik, hogy nekem kéne odaadani, na akkor kiderült, hogy külföldiek és széles vigyorral adták át a telefonszámos cetlit... :D :D :D itt már nagyon röhögtem. Aztán még kikérdezett, mit tanultam, én meg szégyelltem bevallani részleteiben, így maradtam a közgazdaságiba jártamnál, ami igaz egyébként, de szegény azt hitte, egyetemre, egyszercsak közölte, közgazdász egyébként és most lesz valami találkozója a vele diplomázottakkal. Újabb széles mosollyal nyugtáztam, miket nem bír kitalálni Géza bácsi, aztán megérkeztünk a Nyugatihoz, ott még kicsit kérdezősködött me gmondta, hogy mindenképpen küldjek önéletrajzot az e-mail címére (!!!, azt is megmondta),meg mindenképpen a többiek is. Szegényt kicsit lelombozta a hír, hogy épp anyuka vagyok főleg, de azért kedvesen elbúcsúzott. Na, a durva az az, hogy kíváncsiságból ellenőriztem a telefonszámot, amit megadott, tényleg az övé-e, nos, a megadott névhez és számhoz a telefonkönyv azt jelzi, hogy közgazdász a tulajdonosa. Hmm. Ha nem lesz munkám, lehet, felhívom, hogy akkor most már szeretnék híres színésznő lenni.

Ruhacsere

Csajszimanók, tessék jönni és hozni a megunt/kinőtt cuccokat csereberélni. Na megy egy szatyorral a rászorulóknak is. Ott találkozunk!

Kész

Tegnap is leesett. Játék közben. Kicsit kezdek már kiakadni, mindig miattam történik valami nem jó szegénnyel.
Jáj.

Potty

Megtörtént. Leesett az ágyról. Hogy hogyan, azt nem tudjuk, egyikőnk sem látta, apuka a fürdőben készülődött, anyuka ruhát keresett Pipinek. A csattanásra és ordításra ugrottunk egyszerre. Pedig azt hittem, ezt már megúsztuk, olyan szépen lejön az ágyról. Persze én agyalágyult, otthagytam hálózsákban, amiben azért elég nehéz mozogni.

Mindez után megkapta az immár ingyenessé vált pneumococcus-elleni oltást, remekül tűrte, kapott egy rá egy szép kék sebtapaszt, megint megkaptuk, hogy alulkalorizált, reggelire vajas kalácsot kéne adni, este pedig feltétes főzeléket. Még jó, hogy az előző védőnőnk kifejezetten nem javasolta a búza fogyasztását semmilyen formában, mert allergizál. Meg lehet őrülni attól, hogy mindenki mást mond. Arról már nem is beszélve, hogy szipogó és piros orrú védőnő magától nem rakott gézt a szája elé. Durva volt ez a mai tanácsadás, na. Aztán felsétáltunk a Budai Gyerekkórházba laborba, mert kicsikénk vérszegénynek tűnik. Ott annyira kedvesek és segítőkészek voltak, hogy még vizeletet szerezni is segítettek, ezzel a felragasztós zacskóval. Fiúknak azért könnyebb ezt feltenni. Hazajöttünk ebédelt, aztán megint taknyolt egyet szegény, megint nem láttam, mert a hátam mögött volt, elkezdett ömleni a vér a szájából... Megtaláltam a helyét, a két felső foga közt repedt meg az ínye, zsebkendővel, aztán steril gézlappal megtörölgettem, elállt, de szegénykém ennyi mindentől már annyira készen volt, hogy megszoptattam, szépen meg is nyugodott és simán le tudtam tenni aludni.

Remélem, ma már nem lesz több para.

Apuka isteni sütőtökös posztokat írt, na innen tudtam meg, hogy Erdélybendöblec néven fut a sütőtök. A döblec még a pumpkinnál is jobb!

Helyreigazítás

Jajj én nem akartam azt elérni, hogy mindenki sűrű elnézést kérjen, hanem csak azt akartam mondani, hogy unalmasakat írok. És kicsit rinya is.

Na de majd igyekszem izgalmas történésekbe cseppenni és akkor lesz miről írni. (Bár azért van néhány ilyen, de azokról ezért-azért itt nem lehet írni, na.)

Most pl. süt a napocska, így ebéd után lehet menni faleveleket rugdosni, hintázni, persze Bambisztánba is, de ma sok a dolog, így csak valami játszótéri kör lesz.

Apuka csinált töklámpást! Kint vigyorog a kertben már 2 napja.



És a pumpkin sokkal jobb szó, mint a tök, ez nem ér.

Unalmas

a blog. Egy hónapja csak apuka szól hozzá. Hjaj.