2009. júl. 27.
15 perc
Tyűha, fent vagyunk a nagy internetes világhálón, nem, nem saját oldalon, és hogy hol is? Tessék kattintani, ide!
2009. júl. 26.
Mijaaz?
Igen, igen, igen! Kb. két hete beköszöntött a "miaz"-korszak, ugyan még óvatosan, lassan, de azért biztosan.
Hihetetlen az újabb bizonyosság a kíváncsiságra, a beszéd vágyására, a világot mindenáron beszippantani akarás elementáris erejére. Persze, eddig is volt ez, de máshogy, valamire rámutatott és nyögött, eddig ez jelentette a kérdezést, de így egész más, többek között azért is, mert mindenkinek világos, mit kérdez (más kérdés, hogy néha belemutat a világba és halványlila gőzöm sincs, mit szeretne tudni).
Szóval nagy fordulóponthoz értünk, hja, talán nem is írtam, de kb. egy hónapja a beszédfejlődés is robbanászszerűen beindult, mindent utánunk mond (igen, káromkodik is, b.....s), mondatokban is rengeteget beszél (alany+állítmány+tárgy vagy alany+jelző és rejtett állítmány vagy hogy is hívják), egy kicsit pösze, az "f"-et nem tudja még szó elején mondani és a mássalhangzótorlódásokkal is bajlódik (pl.: sapka=sapak), de ami hihetetlen, hogy ezeket leszámítva szinte teljesen tisztán beszél. És beszélget is, főleg a mára kissé horrorrá váló esti altatásnál (eddig letettük és kb. elaludt), akármeddig el tud beszélgetni, bár inkább az apjával, tőlem 123-adszorra is követeli az Altatót vagy az altatódalt, de bizony elaludni nagyon nehezen tud. Kicsit utánaolvastam, azt írják sok helyen, tehát talán lehet benne bízni, hogy az esti lefekvéskor attól fél, hogy vége a világnak, nem lesz holnap, mama és papa eltűnik, ezért húzza-halasztja a lefekvést. Az én tapasztalatom ezt egyébként alátámasztja, ha sikerül valamilyen, a következő napra vonatkozó, vonzó információt átadnom, készségesen lefekszik és elalszik kb. abban a minutumban. De ez a ritkább eset, általában üvölt és sír és remeg és nem tud megnyugodni, a tegnap estéről inkább nem is szólok, mert óriási szégyen nekem, hogy 10 körül már nem csak ő üvöltött, hanem én is kínomban.
Kicsit elkanyarodtam, de a miazra visszatérve, az is tündéri, ahogy magának ismételgeti a dolgokat (mint mi a nyelvórán kb.), megkérdezi valamiről, hogy miaz (de közben tudja) és meg is válaszolja azonnal, majd néz nagyon elégedetten a jelenlevőkre és várja a dicséretet. Kegyetlenül jófej (igen, az anyukák mind elfogultak).
Idetennék valami hangfelvételt, de nem is tudom, van-e már, így most két friss fotó:
Hihetetlen az újabb bizonyosság a kíváncsiságra, a beszéd vágyására, a világot mindenáron beszippantani akarás elementáris erejére. Persze, eddig is volt ez, de máshogy, valamire rámutatott és nyögött, eddig ez jelentette a kérdezést, de így egész más, többek között azért is, mert mindenkinek világos, mit kérdez (más kérdés, hogy néha belemutat a világba és halványlila gőzöm sincs, mit szeretne tudni).
Szóval nagy fordulóponthoz értünk, hja, talán nem is írtam, de kb. egy hónapja a beszédfejlődés is robbanászszerűen beindult, mindent utánunk mond (igen, káromkodik is, b.....s), mondatokban is rengeteget beszél (alany+állítmány+tárgy vagy alany+jelző és rejtett állítmány vagy hogy is hívják), egy kicsit pösze, az "f"-et nem tudja még szó elején mondani és a mássalhangzótorlódásokkal is bajlódik (pl.: sapka=sapak), de ami hihetetlen, hogy ezeket leszámítva szinte teljesen tisztán beszél. És beszélget is, főleg a mára kissé horrorrá váló esti altatásnál (eddig letettük és kb. elaludt), akármeddig el tud beszélgetni, bár inkább az apjával, tőlem 123-adszorra is követeli az Altatót vagy az altatódalt, de bizony elaludni nagyon nehezen tud. Kicsit utánaolvastam, azt írják sok helyen, tehát talán lehet benne bízni, hogy az esti lefekvéskor attól fél, hogy vége a világnak, nem lesz holnap, mama és papa eltűnik, ezért húzza-halasztja a lefekvést. Az én tapasztalatom ezt egyébként alátámasztja, ha sikerül valamilyen, a következő napra vonatkozó, vonzó információt átadnom, készségesen lefekszik és elalszik kb. abban a minutumban. De ez a ritkább eset, általában üvölt és sír és remeg és nem tud megnyugodni, a tegnap estéről inkább nem is szólok, mert óriási szégyen nekem, hogy 10 körül már nem csak ő üvöltött, hanem én is kínomban.
Kicsit elkanyarodtam, de a miazra visszatérve, az is tündéri, ahogy magának ismételgeti a dolgokat (mint mi a nyelvórán kb.), megkérdezi valamiről, hogy miaz (de közben tudja) és meg is válaszolja azonnal, majd néz nagyon elégedetten a jelenlevőkre és várja a dicséretet. Kegyetlenül jófej (igen, az anyukák mind elfogultak).
Idetennék valami hangfelvételt, de nem is tudom, van-e már, így most két friss fotó:
2009. júl. 22.
2009. júl. 15.
2009. júl. 13.
Ebéd
Szóval azt kristálytisztán tudja mondani, hogy ratatouille, viszont enni inkább barackos turmixot kért paradicsomos kenyérrel. A kis gourmand.
Viszont ha már Ratatouille:
Alig várom, hogy ilyeneket is lehessen nézi Pipivel, nem csak a Csodabogarakat meg a Kockásfülű nyulat.
Viszont ha már Ratatouille:
Alig várom, hogy ilyeneket is lehessen nézi Pipivel, nem csak a Csodabogarakat meg a Kockásfülű nyulat.
2009. júl. 5.
Partimami
Bezony, múlt héten úgy alakult, hogy 3x is kettőkor keveredtem haza. Ajvé...
Kezdődött azzal, hogy szerdán este hatkor kiderült, mehetek másodmagammal a Sergent Garciára. Szerencsére a harmadik csajszimanci, akit hívtam, el is tudott jönni. A koncert, hát, lehet, már öregszem vagy nemtom, mi van, de a közepén annyira ideges lettem, mert (szerintem) szétestek és össze-vissza játszottak, a lábamban meg ott volt a bugi és csak nyűglődtem és mérgelődtem, ráadásul táncpartnerem is otthagyott valami sör miatt, ami pofázásba torkollt egy közös ismerősünkkel, 4-5 szám után a felrobbanás határán végül leültem én is hozzájuk. Szóval valahogy nem volt íve a koncertnek, de cserébe nagyon cuki, deresedő halántékú laptopguy-uk volt, végigcsápolta a koncertet, csak a koncert után omlott bennem össze a világ, amikor elsétált mellettem és hát épp, hogy a vállamig ért. Hmm.
Na, de a végére összekapta magát Garcia őrmester és ugri-bugri zenekara, volt tomolás meg minden. Utána közös ismerősünkkel és a barátaival übereléscsatába kezdtünk, kinek lesz nehezebb következő nap felkelni, végül kedves barátnőm dobta be mindent vivő kártyámat, miszerint a lányom fog ébreszteni hét körül, hát, én nem is értem, de tényleg leesett az álluk - vajon az az általános elképzelés, hogy 1. az anyukák nem járnak sehová vagy 2. eljárnak, de már nem normálisak? Vagy szimplán azért, mert képes voltam 1-kor még ott röhögcsélni a hétkor kelés biztos tudatában? No mindegy. És a kedvenc meglepetésem az estéről, az bizony ez a szám volt, a koncert után tették be egyszercsak:
Pénteken J szülinapjára voltam hivatalos a Dürer kertbe, és ez egybeesett a kollégám (illetve akkor már szinte csak volt kollégám, brühü) punkzenekarának koncertjével, ott volt egy rahedli kolléga, volt kolléga, bambista , nem is tudom, mikor láttam ennyi barátot, ismerőst egy kupacban. A szülinap vidáman alakult, jöttek a jól megszokott június 27-i arcok (ez volna J hivatalos szülinapja és mindig van valami kis happening), jöttek a nem ismertek (ők J mostani kollégái), cukik, sokszínűek, rengeteg külföldi, de persze még én szülővárosomi is volt, hehe. Hát szóval ment a miújság, a laza iddogálás, pöfékelés, megjött a torta (Gy mindig hoz egyet), aztán elindultam egy tényleg volt kollégámat megnézni, mert szólt, hogy énekelni fog a Hippikillers-szel,hejj, az kemény volt, aztán beleszaladtam a főnökömbe, akkor kicsit elkomorodtunk a fentebb említett már csak épp, hogy kolléga miatt (ez volt a hab a tortán, amúgy is hiperbrutál kemény nap volt...), majd megtaláltam és bőgtem a vállán, ő meg engem vigasztalt, hejj, ez kissé már abszurd is. Szóval a két esemény között rohangáltam egész este, így kicsit kívül is álltam mindkettőn, 1-kor pedig majd elájultam és hálásan fogadtam egy kolléga hazaviteli felajánlását, még kajáltunk a Rákóczi-pékségben, majd 2 körül végre ágyba zuhantam, huhh.
Na de, másnap osztálytalálkozóm volt, amit kb. 3 hónapja szervezünk V-vel és B-vel, hát, szombat reggel sok mindent kívántam, csak azt nem, hogy ez legyen este, pedig lelkesen nyomtuk és kíváncsian vártuk, mi lesz, hogy lesz. Végül néhányan nem jöttek azok közül sem, akik tutira ígérték, és valahogy a hangulat sem akart olyan lenni, mint öt éve, ahol viszonylag hamar marha jó hangulat lett (utóbb ezt D azzal magyarázta, hogy ott hamar kezdődött a piálás és igazat kell adjak, ez valóban nyomós oka lehet a dolognak). Persze közben sokan papák, mamák lettek, siettek haza, fáradtak meg minden, szóval annyira nem is csodálkozom, talán én is túl sokat vártam az egésztől. Hát végül itt is kettő lett, mire elaludtam, de sebaj, ez a hét a múlt hét kipihenéséről szólt, nem is voltam sehol. De majd jövő héten, hohohó, Balaton Sound!
Kezdődött azzal, hogy szerdán este hatkor kiderült, mehetek másodmagammal a Sergent Garciára. Szerencsére a harmadik csajszimanci, akit hívtam, el is tudott jönni. A koncert, hát, lehet, már öregszem vagy nemtom, mi van, de a közepén annyira ideges lettem, mert (szerintem) szétestek és össze-vissza játszottak, a lábamban meg ott volt a bugi és csak nyűglődtem és mérgelődtem, ráadásul táncpartnerem is otthagyott valami sör miatt, ami pofázásba torkollt egy közös ismerősünkkel, 4-5 szám után a felrobbanás határán végül leültem én is hozzájuk. Szóval valahogy nem volt íve a koncertnek, de cserébe nagyon cuki, deresedő halántékú laptopguy-uk volt, végigcsápolta a koncertet, csak a koncert után omlott bennem össze a világ, amikor elsétált mellettem és hát épp, hogy a vállamig ért. Hmm.
Na, de a végére összekapta magát Garcia őrmester és ugri-bugri zenekara, volt tomolás meg minden. Utána közös ismerősünkkel és a barátaival übereléscsatába kezdtünk, kinek lesz nehezebb következő nap felkelni, végül kedves barátnőm dobta be mindent vivő kártyámat, miszerint a lányom fog ébreszteni hét körül, hát, én nem is értem, de tényleg leesett az álluk - vajon az az általános elképzelés, hogy 1. az anyukák nem járnak sehová vagy 2. eljárnak, de már nem normálisak? Vagy szimplán azért, mert képes voltam 1-kor még ott röhögcsélni a hétkor kelés biztos tudatában? No mindegy. És a kedvenc meglepetésem az estéről, az bizony ez a szám volt, a koncert után tették be egyszercsak:
Pénteken J szülinapjára voltam hivatalos a Dürer kertbe, és ez egybeesett a kollégám (illetve akkor már szinte csak volt kollégám, brühü) punkzenekarának koncertjével, ott volt egy rahedli kolléga, volt kolléga, bambista , nem is tudom, mikor láttam ennyi barátot, ismerőst egy kupacban. A szülinap vidáman alakult, jöttek a jól megszokott június 27-i arcok (ez volna J hivatalos szülinapja és mindig van valami kis happening), jöttek a nem ismertek (ők J mostani kollégái), cukik, sokszínűek, rengeteg külföldi, de persze még én szülővárosomi is volt, hehe. Hát szóval ment a miújság, a laza iddogálás, pöfékelés, megjött a torta (Gy mindig hoz egyet), aztán elindultam egy tényleg volt kollégámat megnézni, mert szólt, hogy énekelni fog a Hippikillers-szel,hejj, az kemény volt, aztán beleszaladtam a főnökömbe, akkor kicsit elkomorodtunk a fentebb említett már csak épp, hogy kolléga miatt (ez volt a hab a tortán, amúgy is hiperbrutál kemény nap volt...), majd megtaláltam és bőgtem a vállán, ő meg engem vigasztalt, hejj, ez kissé már abszurd is. Szóval a két esemény között rohangáltam egész este, így kicsit kívül is álltam mindkettőn, 1-kor pedig majd elájultam és hálásan fogadtam egy kolléga hazaviteli felajánlását, még kajáltunk a Rákóczi-pékségben, majd 2 körül végre ágyba zuhantam, huhh.
Na de, másnap osztálytalálkozóm volt, amit kb. 3 hónapja szervezünk V-vel és B-vel, hát, szombat reggel sok mindent kívántam, csak azt nem, hogy ez legyen este, pedig lelkesen nyomtuk és kíváncsian vártuk, mi lesz, hogy lesz. Végül néhányan nem jöttek azok közül sem, akik tutira ígérték, és valahogy a hangulat sem akart olyan lenni, mint öt éve, ahol viszonylag hamar marha jó hangulat lett (utóbb ezt D azzal magyarázta, hogy ott hamar kezdődött a piálás és igazat kell adjak, ez valóban nyomós oka lehet a dolognak). Persze közben sokan papák, mamák lettek, siettek haza, fáradtak meg minden, szóval annyira nem is csodálkozom, talán én is túl sokat vártam az egésztől. Hát végül itt is kettő lett, mire elaludtam, de sebaj, ez a hét a múlt hét kipihenéséről szólt, nem is voltam sehol. De majd jövő héten, hohohó, Balaton Sound!
2009. júl. 1.
Lüszi
Nem, nem a Dallasból. Neeem, nem is a Liu.
Ez bizony az a lüszi, aminek eredeti neve lufi, csak hát a 19 hónapos poronty az u-t ű-nek, az f-et pedig leginkább sz-nek mondja még.
Vidám lehet kívülről hallgatni minket.
Ez bizony az a lüszi, aminek eredeti neve lufi, csak hát a 19 hónapos poronty az u-t ű-nek, az f-et pedig leginkább sz-nek mondja még.
Vidám lehet kívülről hallgatni minket.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
