Micsoda füstös hang! Persze megint a last.fm dobta. Még egy rakás sztenderdet meg lehet találni a youtube-on a szőkeségtől, elég jól nyomja. Pl. a La Vie en Rose-t franciául. Nagy pirospont.
2008. dec. 27.
2008. dec. 22.
Boldog almajancsi
Ma átmerészkedtünk Pestre Pipivel, szerencsére kendőben vittem, máshogy nem lehetett volna közlekedni a felajzott tömegben. Mindenki meg van őrülve, persze ez várható volt. Ami nem, az az, hogy én viszont végtelen nyugalommal sétálgattam a körúton, Pipi is élvezte, csak a széltől ijedt meg mindig. Szegény nem tud levegőt venni, ha fúj a szél, bújik és kapaszkodik ilyenkor, ami egyelőre kevéssé jellemző rá.
A Fakopáncsba igyekeztünk főleg (hogy én mekkora mamlasz vagyok, h nem ott vásároltam be az összes gyermeknek karácsonyi ajándékot), ott kis szenvedés árán remek pörgettyűt (Pipinek nagyon tetszenek az ilyesmik, de konkrét pörgettyűje még nem volt) és sípot szereztünk.
Aztán észrevettem, hogy nagyon közel van a talán már említett Kaméleon, naná, hogy bementünk. Persze totál le volt fosztva az egész, így csak a gyerekrészleget néztem. Amiért nagyon hálás vagyok, az a játszósarok, le lehet tenni a lurkókat és nélkülük böngészni, ami valljuk, könnyebbség. Na és itt lőttem a boldog almajancsit, ami nem más, mint egy zenélő almakeljfeljancsi. A gyártója a Fisher Price (hát, ez a cég tudja, miért őrül meg a gyerek teljesen - még egyetlen béna játékot sem láttam tőlük, pedig elég sokat ismerek már), és ha jól látom itt a nagy világhálón, ezt 1972-ben tervezték és ma már kevésbé lehet kapni. Na, ő lenne az.
A hangjával együtt tökéletes, ha apuka segít, levideózzuk majd és frissítem ezt a posztot is.
A Fakopáncsba igyekeztünk főleg (hogy én mekkora mamlasz vagyok, h nem ott vásároltam be az összes gyermeknek karácsonyi ajándékot), ott kis szenvedés árán remek pörgettyűt (Pipinek nagyon tetszenek az ilyesmik, de konkrét pörgettyűje még nem volt) és sípot szereztünk.
Aztán észrevettem, hogy nagyon közel van a talán már említett Kaméleon, naná, hogy bementünk. Persze totál le volt fosztva az egész, így csak a gyerekrészleget néztem. Amiért nagyon hálás vagyok, az a játszósarok, le lehet tenni a lurkókat és nélkülük böngészni, ami valljuk, könnyebbség. Na és itt lőttem a boldog almajancsit, ami nem más, mint egy zenélő almakeljfeljancsi. A gyártója a Fisher Price (hát, ez a cég tudja, miért őrül meg a gyerek teljesen - még egyetlen béna játékot sem láttam tőlük, pedig elég sokat ismerek már), és ha jól látom itt a nagy világhálón, ezt 1972-ben tervezték és ma már kevésbé lehet kapni. Na, ő lenne az.
A hangjával együtt tökéletes, ha apuka segít, levideózzuk majd és frissítem ezt a posztot is.
Good Life
Hétfő reggelre (na jó, délelőttre), most, hogy kisütött a nap is, pörgés és vidámság, főleg azoknak, akik még dolgoznak.
2008. dec. 19.
2008. dec. 18.
Merengős kávéhoz
Fogalmam sincs miről szól, de ha valaki érti, igazán idekommentelhetné. Én most iszom isteni kávécskámat, közben a gyárban ütöm a klaviatúrát (és gyorsan beszúrom ezt, míg feljön a nyomorult lista), nézem a szürke eget meg az esőcseppes ablakot és kezdek jobb kedvű lenni.
Les Photos de Mariage - Jeanne Cherhal
Les Photos de Mariage - Jeanne Cherhal
2008. dec. 16.
Viszlát
Ma elbúcsúztam az öblítőktől. Illetve egész konkrétan a zöld lenortól. Imádom az illatát, de ma azt gondolom, az öblítőről le lehet mondani (persze naponta 5-6 eldobható pelenkát hajigálok ki.. nesze neked, környezetvédelem). Régóta készülök erre a lépésre, valami furcsa oknál fogva majd' egy évig rágódtam. Ma kipróbáltam az ecetes öblítést (háromszoros hígítással, 20%-osat, sajnos a mennyiségre nem találtam értelmes javaslatot, így pont annyit tettem a gépbe, amennyi öblítőt tettem volna). Valóban nem lesz ecetszagú a ruha, ez tény. A puhaságot és a szín-, rugalmasságmegőrzést meg meglátjuk. Ennyit a zöldülésről (hogy én mennyire utálom ezt az egész zöldezést, mármint a kifejezést) mára.
2008. dec. 14.
Vidám lagzi
Pénteken lagziban voltunk apukával. Hát, nem olyan könnyű már az éjszakázás, na. Főleg az éjszakázás utáni nappal.
Ez volt a leglazább házasodó mulatság, amiben valaha voltam. Semmi olyan nem volt, ami lagzira emlékeztetné, laza, vidám buli volt, folyt a bor meg a sör egy egészen elképesztő helyen, félig nyitott térben (volt fűtés, bár forróság nem lett), de mindenki kabátban egész éjjel, itt-ott állt egy fa, bár a tetejük a felfújható mennyezetbe vezetett, a székek oldalukra fordított sörösrekeszek néhány rájuk dobott párnával, a falak telepingálva (egy bájos fekete malacra emlékszem főleg), hát ilyesmi. Szeretem az ilyen helyeket, valahogy otthonosak nekem.
Apuka úgy érzi, időutazáson vett részt (de közben minden ugyanolyan, csak megöregedtek a srácokkal), én javarészt a csajokkal dumáltam és sörözgettem, valamint újra és újra rácsodálkoztam, hogy több, mint egy év után sikerült kettesben kimoccanunk valahová (oké, moziban már jártunk meg délutános bambisztáni emigrációban is, de azért az éjszakai kimozdulás más). És kétszer a boogie is beleugrott a lábamba egy-egy szám erejéig, de a dj sajnálatos módon időnként úgy gondolta, hogy egy táncos szám után nem kell egy másik, így mindig abbamaradt a lelkesedés.
Szuperjól éreztem magam. Annyira, hogy a sajátunkat is kábé így képzelem, csak jobb lenne, ha nem nagykabátban kellene mulatozni. Hihi.
Hazafelé menet még beugrottunk a Calgary-ba, ha már úgy is útba esik, kicsit vesztünkre, de sebaj. Egyetlen cigink maradt és ott persze nincs, így azt kettecskén kellett elszívnunk. És ott ült egy csávó, hipermagabiztos mosollyal és szivarral a húsos ujjai közt, két igen ifjú lánynak osztotta egyszerre az észt (főleg a férfi-nő kapcsolatra koncentrálva, ugye), akik csüngtek a szavain és (látszatra) bevették a sok maszlagot. Alig bírtuk visszafojtani a röhögést, sőt, a mellettünk ülők is. Aztán pár perc után már inkább bosszantó volt, ahogy fennhangon mondja a sok hülyeséget, valaki becsukta az ajtót is és a szivarszag egészen fojtogató lett, így aztán hamar el is menekültünk, de kint legalább röhögtünk egy igazán derekasat.
Így esett az első mulatozásunk kicsit több, mint egy év után.
Ez volt a leglazább házasodó mulatság, amiben valaha voltam. Semmi olyan nem volt, ami lagzira emlékeztetné, laza, vidám buli volt, folyt a bor meg a sör egy egészen elképesztő helyen, félig nyitott térben (volt fűtés, bár forróság nem lett), de mindenki kabátban egész éjjel, itt-ott állt egy fa, bár a tetejük a felfújható mennyezetbe vezetett, a székek oldalukra fordított sörösrekeszek néhány rájuk dobott párnával, a falak telepingálva (egy bájos fekete malacra emlékszem főleg), hát ilyesmi. Szeretem az ilyen helyeket, valahogy otthonosak nekem.
Apuka úgy érzi, időutazáson vett részt (de közben minden ugyanolyan, csak megöregedtek a srácokkal), én javarészt a csajokkal dumáltam és sörözgettem, valamint újra és újra rácsodálkoztam, hogy több, mint egy év után sikerült kettesben kimoccanunk valahová (oké, moziban már jártunk meg délutános bambisztáni emigrációban is, de azért az éjszakai kimozdulás más). És kétszer a boogie is beleugrott a lábamba egy-egy szám erejéig, de a dj sajnálatos módon időnként úgy gondolta, hogy egy táncos szám után nem kell egy másik, így mindig abbamaradt a lelkesedés.
Szuperjól éreztem magam. Annyira, hogy a sajátunkat is kábé így képzelem, csak jobb lenne, ha nem nagykabátban kellene mulatozni. Hihi.
Hazafelé menet még beugrottunk a Calgary-ba, ha már úgy is útba esik, kicsit vesztünkre, de sebaj. Egyetlen cigink maradt és ott persze nincs, így azt kettecskén kellett elszívnunk. És ott ült egy csávó, hipermagabiztos mosollyal és szivarral a húsos ujjai közt, két igen ifjú lánynak osztotta egyszerre az észt (főleg a férfi-nő kapcsolatra koncentrálva, ugye), akik csüngtek a szavain és (látszatra) bevették a sok maszlagot. Alig bírtuk visszafojtani a röhögést, sőt, a mellettünk ülők is. Aztán pár perc után már inkább bosszantó volt, ahogy fennhangon mondja a sok hülyeséget, valaki becsukta az ajtót is és a szivarszag egészen fojtogató lett, így aztán hamar el is menekültünk, de kint legalább röhögtünk egy igazán derekasat.
Így esett az első mulatozásunk kicsit több, mint egy év után.
2008. dec. 11.
2008. dec. 8.
There She Goes
Már megint a last.fm-nek köszönhetően találtam valamit, ami tetszik. Babyshambles a hírhedt Pete Doherty-vel, a csodaarcú és zűrös Kate Moss szintén zűrös ex-pasija. Szobazene a délutáni kávéhoz, tettyék. Kicsit olyan másnapos, szomorkás, de benne van az a lendület, amitől mégsem lesz rosszkedvű az ember.
2008. dec. 5.
11
Pipi ma elindult önállóan. A konyhában szöttyögtünk, ahol egyszercsak elengedte az etetőszékét, benyomta az egyik öklét a szájába és vígan elindult. Először azt hittem, a már-már szokás 1-2 lépés és utána négykézláb folytatja, de nem. 11-et lépett!
És este még 4-et, ezt már az apukája is látta. Juhuhúúúú! Csak így tovább, Pipicsibi!
Bár már többen mondták, mindjárt nem fogok ennek annyira örülni, azért még szétvet a boldogság, hogy az én kicsikém lépeget és ettől is boldog. Igyekszünk lefilmezni, de az nem éppen egszerű, meglátja a telefont a kezünkben és próbál rá lecsapni minden alkalommal, tehát azonnal abbahagyja, amit épp csinált. Na de mondom, igyekszünk.
És este még 4-et, ezt már az apukája is látta. Juhuhúúúú! Csak így tovább, Pipicsibi!
Bár már többen mondták, mindjárt nem fogok ennek annyira örülni, azért még szétvet a boldogság, hogy az én kicsikém lépeget és ettől is boldog. Igyekszünk lefilmezni, de az nem éppen egszerű, meglátja a telefont a kezünkben és próbál rá lecsapni minden alkalommal, tehát azonnal abbahagyja, amit épp csinált. Na de mondom, igyekszünk.
2008. dec. 4.
Tapasztalat
Azért a Sopranost is úgy a legjobb nézni, ha az ember nagy adag, apuka-féle bolognai spagettit eszik hozzá, lehetőleg erősen fűszerezett fekete olívabogyóval.
2008. dec. 3.
Pipi egyéves
Igaz, már másfél hete - valahogy mindig elmaradok ezzel-azzal. Na de, végre itt vannak a képek is, csak azt sajnálom végtelenül, hogy nem csináltunk hármunkról képet. Hiába, van mit tanulni és gyakorolni folyamatosan.
Pipit 100 db labdával leptük meg első születésnapjára. Ne tessék kiakadni, az apukája látta egy mozgásfejlesztő-központban, hogy a gyerekek imádnak rengeteg ilyen labdával játszani, így jött az ötlet. S bár folyamatosan azt mondogatjuk egymásnak, sosem lesz semmiféle presszió, milyen sport iránt kötelezze el magát elsőszülött lánykánk, azért arra rá kellett jönnöm, hogy rengeteg labdával halmozzuk el s tán nem véletlenül, mindketten űztünk labdás sportokat, sőt, az apai nagypapa igen nagy labdás sportoló volt. A lényeg, hogy sportoljon majd valamit, ami jólesik neki, amit szeret.
Szóval, jobb híján egy óriási ikeás szatyorba tettük a labdákat és nemes egyszerűséggel ki lett borítva elé (hejj, de szép magyarsággal írok).
Először furcsán nézett, de kezdett rájönni, ez jó móka is lehet még. Persze a színes lufikat nehéz überelni. Ezt mindenkinek ajánlom, rosszkedvű gyereknek tessék lufit adni, minden para elszáll.
Mindez a déli alvás után történt, azért ilyen kis kómacsek.
És tádámm, két torta is lett. Az egyik, gyertya nélkül, a mindentől mentes, az Pipié. Nekem bármennyire nem ízlett (hát ugye ha mindentől mentes...), ő boldogan falta, mint az a mellékelt ábra is mutatja. A másik a boldog szülőknek és nagyszülőknek, kissé édes-krémes, de azért finom volt - egyenesen az Augusztból.
Tulajdonképp semmi különöset nem csináltunk, sajnos borzasztó hideg is volt. Jövőre a névnapjára szervezünk nagy mulatságot, mert akkor a kertet is tudjuk használni, akkor aztán akárhány gyereket meg tudunk hívni akárhány szülővel. Mivel augusztus végén lesz, lehet majd pancsolni is, alig várjuk. Ebbe - az egyébként nem kicsi - lakásba soknak gondoltuk a gyerekzsúrt. Arról már nem is beszélve, hogy kicsiPipi össze-vissza alszik mostanság, nagyon nehéz bármit megszervezni.
Hát így esett nagyjából. Kapott előtte és utána is sok kedves, szép játékot, könyvet, ruhát, hangszert, mindenféle csodákat. Ha egyszer sikerül, még szépen lefotózom egyben az egészet és utólag beillesztem.
Pipit 100 db labdával leptük meg első születésnapjára. Ne tessék kiakadni, az apukája látta egy mozgásfejlesztő-központban, hogy a gyerekek imádnak rengeteg ilyen labdával játszani, így jött az ötlet. S bár folyamatosan azt mondogatjuk egymásnak, sosem lesz semmiféle presszió, milyen sport iránt kötelezze el magát elsőszülött lánykánk, azért arra rá kellett jönnöm, hogy rengeteg labdával halmozzuk el s tán nem véletlenül, mindketten űztünk labdás sportokat, sőt, az apai nagypapa igen nagy labdás sportoló volt. A lényeg, hogy sportoljon majd valamit, ami jólesik neki, amit szeret.
Szóval, jobb híján egy óriási ikeás szatyorba tettük a labdákat és nemes egyszerűséggel ki lett borítva elé (hejj, de szép magyarsággal írok).
Először furcsán nézett, de kezdett rájönni, ez jó móka is lehet még. Persze a színes lufikat nehéz überelni. Ezt mindenkinek ajánlom, rosszkedvű gyereknek tessék lufit adni, minden para elszáll.
Mindez a déli alvás után történt, azért ilyen kis kómacsek.
És tádámm, két torta is lett. Az egyik, gyertya nélkül, a mindentől mentes, az Pipié. Nekem bármennyire nem ízlett (hát ugye ha mindentől mentes...), ő boldogan falta, mint az a mellékelt ábra is mutatja. A másik a boldog szülőknek és nagyszülőknek, kissé édes-krémes, de azért finom volt - egyenesen az Augusztból.
Tulajdonképp semmi különöset nem csináltunk, sajnos borzasztó hideg is volt. Jövőre a névnapjára szervezünk nagy mulatságot, mert akkor a kertet is tudjuk használni, akkor aztán akárhány gyereket meg tudunk hívni akárhány szülővel. Mivel augusztus végén lesz, lehet majd pancsolni is, alig várjuk. Ebbe - az egyébként nem kicsi - lakásba soknak gondoltuk a gyerekzsúrt. Arról már nem is beszélve, hogy kicsiPipi össze-vissza alszik mostanság, nagyon nehéz bármit megszervezni.
Hát így esett nagyjából. Kapott előtte és utána is sok kedves, szép játékot, könyvet, ruhát, hangszert, mindenféle csodákat. Ha egyszer sikerül, még szépen lefotózom egyben az egészet és utólag beillesztem.
2008. dec. 2.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
