Ennek jegyében ma egymás mellett használható fiúneveket keresgéltem üres óráimban, amikor is egy elfelejtett jelzés miatt feleslegesen csücsültem a gyárban (a vezetéknév sem éppen Kovács vagy Nagy, de azt mégsem írhatom ide, na, de tessék elképzelni egy nagyon rövid, ám sosem hallott vezetéknevet, aminél mindenki visszakérdez első hallás után). Basszus, ezeket a neveket valakik viselik... Utolsó előttinél eléggé felszaladt a szemöldököm, amikor leesett, hogy elvetemültebb típusú rajongók akár két keresztnévként is adhatják a fiuknak.
Bonaventúra Pelbárt
Jefte Orfeusz
Emánuel Maximilián
Polikárp Jusztin
Timóteusz Oszvald
Juliánusz Márió
Kerény Lúciusz
Orbán Viktor
Osszián Radomér
Na, amúgy meg nem éppen könnyű fiúnevet találni, ez a helyzet. Kicsit kezdem megérteni a 150 generáción át ugyanazt a nevet adást, bár egyetérteni sosem fogok.
2011. márc. 3.
2011. márc. 2.
2011. febr. 18.
Biztos a telehold is
Meg szimplán a terhesség is nyilván az oka, hogy...
Szóval hordok én szoknyát, időnként, nem nagyon térd fölé érőt. De ma az történt, hogy szinte gondolkodás nélkül megvettem egy Formes kismama-miniszoknyát. Ha nagyon akarom, kicsit lejjebb tudom húzni combközépnél, tényleg mini.
Na de amiért: egyszerűen pont olyan, mint amilyen ruhák álmaimban és fenedrága boltokban leledzenek: viszonylag egyszerű, klasszikus szabás ügyes bolondítással (vagy legyen nagyon színes, mint a már emlegetett Desigual pl.). Jelen esetben enyhén A-vonalú szoknya, ami mintha ketté lenne hasítva elöl és bal oldalon kétharmadnál egyszerűen lecsúszik a sarka, valamint egy darab gyönyörű, fekete gomb van rajta. Szuperpuha szövetből. Hát szóval egy álom, főleg az itthon kapható rengeteg zsákruha után. Jójó, persze, itt is van H&M meg a BBoom meg mittudomén, ezek elviselhetőek egy jó leárazáson, de ott meg kicsi vagy nagy vagy csak az nincs leárazva, ami tetszik. Hát lehet, hogy nem is kéne ezzel ennyit foglalkozni, de baromi nehéz, amikor a teljes ruhatárnak búcsút lehet mondani 10-20 vagy végtelen hónapra és baromi sokáig csak annyit látszik, hogy az ember lánya bálnásodik a sejhaján, bálnásodik a derekán (és persze ezzel együtt a mellkas mérete is elkezd szárnyalni a barbie-i háromszázas mellbőség felé...), ráadásul még mindig vagy 15 réteg ruhát kell felvenni, így aztán megy a furcsa méregetés, hogy ez most meghízott vagy terhes? De ha akarom, akkor nagyon egyértelmű már a helyzet és igen, akarom. És ha lenézek, akkor mindig fülig ér a szám, mert annyira szokatlan és vicces egy ilyen kis labdacsek ott a köldököm környékén. Végre kezd eltűnni a horror-időszak és jön a pörgés, bár meg kell mondjam, ez a káhideg eléggé visszavet minden tekintetben, csak ennék és aludnék, mint egy rendes medve.
Na hát így. Jó, mi? A kismamák kicsit lököttecskék, legalábbis ez az egy biztos.
Amúgy meg egész nap hiperérzékenység és fogalmam sem volt, mitől. Pityergés délelőtt, folyamatos kiakadás a padtársakon (ők csak átmenetiek és tényleg kidegesítő, amit elő bírnak adni, A., légyszi gyere még néhány napra...), haskeményedés nagyjából egész nap, pityergés este egy Ranschburg-vers olvasása közben, aminek a címe: Gyász (na az lehet, hogy ezen bármelyik másik napon a 10 hónapból szintén elpityergem magam).
Egyébként pedig ilyet kérek szépen:
Szóval hordok én szoknyát, időnként, nem nagyon térd fölé érőt. De ma az történt, hogy szinte gondolkodás nélkül megvettem egy Formes kismama-miniszoknyát. Ha nagyon akarom, kicsit lejjebb tudom húzni combközépnél, tényleg mini.
Na de amiért: egyszerűen pont olyan, mint amilyen ruhák álmaimban és fenedrága boltokban leledzenek: viszonylag egyszerű, klasszikus szabás ügyes bolondítással (vagy legyen nagyon színes, mint a már emlegetett Desigual pl.). Jelen esetben enyhén A-vonalú szoknya, ami mintha ketté lenne hasítva elöl és bal oldalon kétharmadnál egyszerűen lecsúszik a sarka, valamint egy darab gyönyörű, fekete gomb van rajta. Szuperpuha szövetből. Hát szóval egy álom, főleg az itthon kapható rengeteg zsákruha után. Jójó, persze, itt is van H&M meg a BBoom meg mittudomén, ezek elviselhetőek egy jó leárazáson, de ott meg kicsi vagy nagy vagy csak az nincs leárazva, ami tetszik. Hát lehet, hogy nem is kéne ezzel ennyit foglalkozni, de baromi nehéz, amikor a teljes ruhatárnak búcsút lehet mondani 10-20 vagy végtelen hónapra és baromi sokáig csak annyit látszik, hogy az ember lánya bálnásodik a sejhaján, bálnásodik a derekán (és persze ezzel együtt a mellkas mérete is elkezd szárnyalni a barbie-i háromszázas mellbőség felé...), ráadásul még mindig vagy 15 réteg ruhát kell felvenni, így aztán megy a furcsa méregetés, hogy ez most meghízott vagy terhes? De ha akarom, akkor nagyon egyértelmű már a helyzet és igen, akarom. És ha lenézek, akkor mindig fülig ér a szám, mert annyira szokatlan és vicces egy ilyen kis labdacsek ott a köldököm környékén. Végre kezd eltűnni a horror-időszak és jön a pörgés, bár meg kell mondjam, ez a káhideg eléggé visszavet minden tekintetben, csak ennék és aludnék, mint egy rendes medve.
Na hát így. Jó, mi? A kismamák kicsit lököttecskék, legalábbis ez az egy biztos.
Amúgy meg egész nap hiperérzékenység és fogalmam sem volt, mitől. Pityergés délelőtt, folyamatos kiakadás a padtársakon (ők csak átmenetiek és tényleg kidegesítő, amit elő bírnak adni, A., légyszi gyere még néhány napra...), haskeményedés nagyjából egész nap, pityergés este egy Ranschburg-vers olvasása közben, aminek a címe: Gyász (na az lehet, hogy ezen bármelyik másik napon a 10 hónapból szintén elpityergem magam).
Egyébként pedig ilyet kérek szépen:
2011. febr. 10.
Cím nélkül
Weöres Sándor: A Nő
A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga –
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik –
ha nők szeméből rá élet sugárzik.
A nő: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan cimkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
ugy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.
A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga –
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik –
ha nők szeméből rá élet sugárzik.
A nő: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan cimkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
ugy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.
2011. jan. 23.
2011. jan. 16.
Pff
A helyzet fokozódik: klasszikus diabétesz- és asztma-gyanú, súlyos vashiány; nem is 5, hanem 7 kg hoppfel 3 hónap alatt; placenta nem a legjobb helyen, így mindenre tiltás, ami hasizmokat is dolgoztat (emelés, tesióra és egyebek).
Mivaaan? Hol van az én (majdnem) problémamentes terhességem? Kérem szépen vissza...
Mivaaan? Hol van az én (majdnem) problémamentes terhességem? Kérem szépen vissza...
2011. jan. 13.
A kismama mesél és kicsit nyafog, mert mért ne
Jelentem, a hetekig tartó tengeribetegség elmút, nyomokban fellelhető ugyan, de csak ha ez az advanced kismama nem olyan lüke, hogy nem eszik időben. Na akkor van és rettenetes, éhség és súlyos hányinger egyszerre, remek kombó. Egy kismama legyen sugárzó és heppi a nap 24 órájában, mi? Hehe.
Szóval ez a része pipa, bálnásodás újfent nagyon jól megy, 5 kg-s ugrás megvolt bőven az első három hónapban, nem tudom, mi a fenét csinálhatnék, állandóan ehetnékem van. Tény, hogy a kenyérből vissza lehetne venni. De olyan finom a diós, az olívás meg a hagymás is... Meg talán szegény elsőszülött lányom önkormányzattól kapott Mikuláscsomagjából sem kéne a gabonapehellyel egészségesnek álcázott tejcsoki táblát kilopni fél óra alatt befalni. De ezeken kívül nagyjából azt eszem, amit kéne. Persze három napja keserűfém-íze van a számnak, kivéve, amíg eszem valamit, na, hát ez is nagyon sokat segít, mondhatom. Meg hát nagyon súlyos élmény ilyenkor enni, olyasmi, mint amikor kissé beállt az ember valamitől és a vajaskenyér is lucullusi lakomának tűnik. Azaz, nagyonjóenni!!!
Ezeken kívül már csak egy pólót/sapkát/nagykabátot szeretnék, amire nagy betűkkel ráírták: "Most épp elviselhetetlen kismama vagyok, ne szólj hozzám kérlek, mert harapok". Ezúton kérnék elnézést utólag és előre is minden kedves hozzám közelitől, aki még ide is téved és olvasgat. Igyekszem én, de pont mindig előbb mondom, amit nem akarok igazán, de az a kis ordibátor odabent mindig győz mostanában. És most nem a kisbabámról beszélek.
Az állandó fáradtság van még, a bálnásodás aggódva figyelése, naponta többször sírhatnék a gardrób környékén, feszülő és ultragyorsan terebélyesedő mellkas és has, kalciumért sikító vádlik, rémálmok és asszem, ennyi.
Nade. Ez a sok izé mind-mind kibírható, mert amikor felbukkan a monitoron egy folyamatosan izgő-mozgó kicsi lény, hát az, igazából, leírhatatlan. Egyfelől annyira súlyos, hogy van ultrahang és be lehet kukucskálni oda, ahová 30 évvel ezelőttig soha senki nem tudott (mondjuk ez időnként hátborzongató is) és ezektől a mozizásoktól ez az anyuka végre elhiszi és úgy érzi, hogy ott van a kisbabája (elsőre fiúnak éreztem, nahát meglátjuk, sőt, egy kínai csodanaptár szerint is az lesz, visszanéztem a lányomra is és az stimmelt, na, kíváncsian várom). Az meg a hab a tortán, amikor közlik, hogy amennyire le tudják ellenőrizni, minden ok. És hiába gondolok arra, hogy úristen, megint nem fogunk aludni talán hónapokig, még nagyobb káosz lesz, végtelenül megnyugtat, hogy gyerekeim lesznek nemsokára, hogy nem lesznek egyedül, hogy mennyi mindent tanulhatnak majd egymástól és remélhetőleg mindig számíthatnak majd egymásra.
Hú, mindig ez az elérzékenyülés... Amúgy is ilyen vagyok, de most fokozottan: tisztára mint Robert DeNiro a Csak egy kis pánikban, amikor elsírja magát azon a szupergiccses biztosításreklámon... Ha éppen tudok ezen röhögni, szórakoztató.
Nakérem. Azért talán mégsem lett annyi a nyafogás. Jee!
Szóval ez a része pipa, bálnásodás újfent nagyon jól megy, 5 kg-s ugrás megvolt bőven az első három hónapban, nem tudom, mi a fenét csinálhatnék, állandóan ehetnékem van. Tény, hogy a kenyérből vissza lehetne venni. De olyan finom a diós, az olívás meg a hagymás is... Meg talán szegény elsőszülött lányom önkormányzattól kapott Mikuláscsomagjából sem kéne a gabonapehellyel egészségesnek álcázott tejcsoki táblát kilopni fél óra alatt befalni. De ezeken kívül nagyjából azt eszem, amit kéne. Persze három napja keserűfém-íze van a számnak, kivéve, amíg eszem valamit, na, hát ez is nagyon sokat segít, mondhatom. Meg hát nagyon súlyos élmény ilyenkor enni, olyasmi, mint amikor kissé beállt az ember valamitől és a vajaskenyér is lucullusi lakomának tűnik. Azaz, nagyonjóenni!!!
Ezeken kívül már csak egy pólót/sapkát/nagykabátot szeretnék, amire nagy betűkkel ráírták: "Most épp elviselhetetlen kismama vagyok, ne szólj hozzám kérlek, mert harapok". Ezúton kérnék elnézést utólag és előre is minden kedves hozzám közelitől, aki még ide is téved és olvasgat. Igyekszem én, de pont mindig előbb mondom, amit nem akarok igazán, de az a kis ordibátor odabent mindig győz mostanában. És most nem a kisbabámról beszélek.
Az állandó fáradtság van még, a bálnásodás aggódva figyelése, naponta többször sírhatnék a gardrób környékén, feszülő és ultragyorsan terebélyesedő mellkas és has, kalciumért sikító vádlik, rémálmok és asszem, ennyi.
Nade. Ez a sok izé mind-mind kibírható, mert amikor felbukkan a monitoron egy folyamatosan izgő-mozgó kicsi lény, hát az, igazából, leírhatatlan. Egyfelől annyira súlyos, hogy van ultrahang és be lehet kukucskálni oda, ahová 30 évvel ezelőttig soha senki nem tudott (mondjuk ez időnként hátborzongató is) és ezektől a mozizásoktól ez az anyuka végre elhiszi és úgy érzi, hogy ott van a kisbabája (elsőre fiúnak éreztem, nahát meglátjuk, sőt, egy kínai csodanaptár szerint is az lesz, visszanéztem a lányomra is és az stimmelt, na, kíváncsian várom). Az meg a hab a tortán, amikor közlik, hogy amennyire le tudják ellenőrizni, minden ok. És hiába gondolok arra, hogy úristen, megint nem fogunk aludni talán hónapokig, még nagyobb káosz lesz, végtelenül megnyugtat, hogy gyerekeim lesznek nemsokára, hogy nem lesznek egyedül, hogy mennyi mindent tanulhatnak majd egymástól és remélhetőleg mindig számíthatnak majd egymásra.
Hú, mindig ez az elérzékenyülés... Amúgy is ilyen vagyok, de most fokozottan: tisztára mint Robert DeNiro a Csak egy kis pánikban, amikor elsírja magát azon a szupergiccses biztosításreklámon... Ha éppen tudok ezen röhögni, szórakoztató.
Nakérem. Azért talán mégsem lett annyi a nyafogás. Jee!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
