Sűrű napok

Micsoda hét! 3 napja tulajdonképp egymás kezébe adják a kilincset a vendégek és ez csodás. Ami még szebb, hogy mindenki messziről jött (nézzük csak, jött Maj Göteborgból, aztán jött Gatchan Brightonból, végül jött B és F Hannababával épp Londonból, egyébként Amerika és Kanada közt ingáznak általában). És még itt volt az unokahúgom is a kicsi Jázmin babájával (na jó, ő már kész kiscsaj a másfél évével), ők Dunakesziről, ami nincs olyan messze, de azért mégis. Nagyon jó ez a pörgés. És olykor rémisztően nagy ez a világ, hogy a napi közhely is meglegyen.

Pipicsibi meggyógyult, olyannyira, hogy újra önmaga, kedves, barátságos és mosolygós, elég jól reagál az idegenekre is, igaz, újabban nagyon bújós lett. És aaaalszik éjjel, már 3 napja. (kop, kop, kop) Könyörgök, ne mondja senki, hogy minden csoda 3 napig tart... Köszönöm.
Aztán mindjárt megyünk a Balatonra, nagyon várom, kár, hogy őt még nem lehet bevinni a vízbe, no de jövőre már talán lehet és bohóckodhatunk valami vidám és szuperbiztonságos úszógumival. Addig meg marad a kicsi, felfújható medence neki.

Közben megjött Szundi kapitány, úgyhogy megyek is vele, viszlát, csak még egy kis zenécske ide, egy ska-Take Five, legnagyobb meglepetésemre. Vicces.

Konzervpost

Hehe, ezt már korábban írtam (írom?). Kicsit messze lesz (van?) a net, így marad a konzervpostolás. Belekavarodtam az időugrálásba...

Férjecském szerelmünk hajnalán meglepett egy válogatáslemezzel (egymástól független, nagy kedvenc közös hobbi), a Take five rengeteg verziójával (egy tucat biztos volt). Legnagyobb meglepetésemre kiderült, nem csak instrumentális formában létezik, hanem bizony énekkel is. Azért ének nélkül az igazi, de érdekességképp íme, a csodahangú Carmen McRae előadásában:



Nincs sok kedvencem, de a Take five örök favorit marad, asszem.

Pipicsibim éppen 7 hónapos. Az idő, az kérem gyorsvonaton halad.