2010. febr. 23.

Ma

Nagyítottam. Nagyíííííííííííííííítottam! Hát asszem örökre beégett az is, ahogy először láttam képet előjönni a papíron, aztán meg az, ahogy én csaltam elő. Komolyan mondom, varázslat. Vannak ezek a pillanatok, amikor az ember meglepetésében és meghatottságában csak lemerevedik, és leborul az elme nagysága előtt. Gondolom, hogy közelről minden összetett alkotói folyamat ilyen, de még nem sokhoz volt közelről szerencsém. És persze most is egy kukkot se értek feltétlenül, mert azon a nagyítógépen aztán annyi gomb, tekerhető izé és kiálló valami van, hogy bőven van még mit nézegetni, próbálgatni rajta, dehát ez csúcs, ami történik. Az meg a non plus ultra, hogy nem öntöttem ki semmit, nem löktem le az értékes bigyókat, igaz, az egyik csipeszt asszem rossz löttybe tettem izgatottságomban, de a társak szerencsére azonnal sikítottak, úgyhogy megúsztam. A hívás viszont mumus, egyelőre, meg hát napokig gürcölök, hogy összejöjjön 36 kép, bevallom férfiasan (ezt amúgy miért mondjuk?), rettegek, hogy a többnapi házi feladatomat 10 mp alatt tönkrevágom. Na, úgyhogy azt majd később.
Ja igen, fotóssuliba járok.

4 megjegyzés:

Unknown írta...

Hehe, képzeld el, szegény Capa mit szólhatott, amikor a Life laborjában elbaszták a hívást:
http://www.scribd.com/doc/186135/The-DDay-Photos-of-Robert-Capa

Natasha Rostova írta...

Hajrá, hajrá!!!

sugarcandy írta...

Háttö igen. Gondolom, az egyik híres bémeg a világtörténelemben. Szegény...

lapin írta...

És melyik életedben jársz oda :)?
De tökjó, örül, örül!