Kedden szembe jött egy kéményseprő. Épp kendőben cipeltem Pipit, így el kellett gondolkodnom azon, vajon hol van rajtam gomb, mielőtt ide-oda pakolgatom őt. Na, hát ez az. Nem volt rajtam gomb. Mert a lustácska és feledékeny anyuka nem varrta vissza a nadrágjáról leesettet (hiszen a szülés óta használatos úszógumi remekül megfogja a régen is használt nadrágokat, minek is arra gomb), így aztán elszalasztotta az ajándékba kapott szerencsét is. Azért megfogtam valami gomb-szerűt a kabátomon, dehát...
Amúgy ha az ember tudja, hogy bizonyos környéken kéményellenőrzést végeznek és napokig arra viszi az útja, akkor kibabrál Fortunával vagy ő is mindent lát és érvényteleníti a gombfogást? Ez lenne a heti körkérdés egyúttal.
2009. febr. 26.
2009. febr. 25.
Ahogy beszél
Pama, Bama, Paba, Pabama. Ez mind mi lennénk, vegyítve. Papa+mama, baba+mama, papa+baba,papa+baba+mama. Vajon hadarás? Vagy együttmondás a cél? Inkább előbbi talán.
Ezen kívül van a brrraba, ami valamit olyasmit jelent, hogy baba autózik, vagy baba autót lát, még egy darabig nagyon fontos, mit pantomimel hozzá. A hangsúlyról nem is beszélve. Reggel papát vagy mamát hívja, hogy szedje ki végre rácsos börtönéből. Hát, az hihetetlen, hogy 3 perc alatt hányféleképp tudja kimondani. Kedveskedve, hivogatva, gyanakvóan, időnként kétségbeesve, vidáman, bosszankodva, követelőzve...
Megáll az ész. És még csak 15 hónapos, hát mi lesz még itt, kérem, ha már tud is beszélni? Nyakamat rá, hogy vidám évek következnek.
Ezen kívül van a brrraba, ami valamit olyasmit jelent, hogy baba autózik, vagy baba autót lát, még egy darabig nagyon fontos, mit pantomimel hozzá. A hangsúlyról nem is beszélve. Reggel papát vagy mamát hívja, hogy szedje ki végre rácsos börtönéből. Hát, az hihetetlen, hogy 3 perc alatt hányféleképp tudja kimondani. Kedveskedve, hivogatva, gyanakvóan, időnként kétségbeesve, vidáman, bosszankodva, követelőzve...
Megáll az ész. És még csak 15 hónapos, hát mi lesz még itt, kérem, ha már tud is beszélni? Nyakamat rá, hogy vidám évek következnek.
Moi je suis tango
Padtársamnak a nyomorult tesztelési kínok enyhítésére. (Amúgy albumon kicsit jobb.)
2009. febr. 22.
The Curios Case of Benjamin Button
Ez a film annyira egyenletesen mesés, bájos, kedves és egyszerűen remek, hogy mindenkinek csak annyit tudok ajánlani, azonnal nézze meg, akármilyen hosszú is. Vigyázat, kicsit sírós a vége (mintha ezen bárki meglepődne a trailer alapján...).
2009. febr. 19.
Hírmustra
Válság meg minden sz.r van. Dacolok. Azér' is jó dolgok.
Megvettünk egy csomó Capa-fotót Nemsokára látni is lehet őket.
Antilop született csinos kis állatkertünkben Fotó nincs róla, de nosza, irány az állatkert! Vegyen mindenki éves bérletet, aki nagyon ráért odamászkálni.
Kaparós naptár készült mondjuk a pukkanós naptár sem rossz éppen. És ha ez sem elég, akkor tessék.
Végül egy igazán modern perzsaszőnyeg.
Megvettünk egy csomó Capa-fotót Nemsokára látni is lehet őket.
Antilop született csinos kis állatkertünkben Fotó nincs róla, de nosza, irány az állatkert! Vegyen mindenki éves bérletet, aki nagyon ráért odamászkálni.
Kaparós naptár készült mondjuk a pukkanós naptár sem rossz éppen. És ha ez sem elég, akkor tessék.
Végül egy igazán modern perzsaszőnyeg.
2009. febr. 16.
2009. febr. 11.
Csúcstermék: lopásgátlós ebédeszacskó
Az mindig borzasztó idegesítő, ha valaki felfalja az egyszeri munkásnő ebédjét a közös hűtőből. Az előző szerkesztőségben, amíg recepciós voltam, mindegyik űrhajóskajára post-it-ot kellett nyomnom a gazdája nevével, de még így is állandóan lába kélt egy csomó kajának. Istenem, ha már akkor lett volna ilyen csoda! És most csak hét dollár, micsoda üzlet, az el nem veszett ebéd kincset ér, nemhogy 25 zacskóért hét dollárt.
2009. febr. 9.
Mennyi minden történik
Kicsi lányom rohamos tempóban fejlődik, minden napra van valami: hol spontán újít valamit, hol utánzással talnul el egy szót, mozdulatot, és büszkén mutatja új tudását. Kezd végtelenül szórakoztató lenni, ezzel párhuzamosan egyre kevesebbszer idegesítő (azért ki tud hozni a sodromból, ofkorsz). 14 és fél hónapos mostanság.
Az egyik kedvencem a Ki a Pipi/hol a Pipi, amire csak néhány napja reagál: fülig ér a szája és a mutatóujjával böködi a mellkasát. Szenzációs. Nem tudom, hogy ez mit jelent épp: tudja, hogy róla van szó vagy megtanulta a kérdésre a választ. Mindenesetre ő is boldognak tűnik tőle.
Elkezdett több jelet is mutatni (jártunk pár hónapja jelnyelvi tanfolyamra, kifejezetten kisgyerekeknek tartották), az első a "nem" volt és kb. két hónapig semmi más (nos, ebben én volnék a ludas, nem jelelek vele eleget sajnos, mentségemre szóljon, én nem is tudok, de az apja tud és jóval többet jelel vele), majd az utóbbi napokban ezek jöttek hirtelen: fürdés, hol van?, pillangó, baba, dolgozik. Fantasztikus, főleg amikor könyvet nézegetünk, rábök valamire és mutatja a jelét. Jó érzés, amikor ő is és én is bombabiztosan tudjuk, ugyannarra gondolunk/ugyanazt mondjuk.
Már az igent is bólogatja sokszor, végre. Eddig mindenre nem volt a válasz, mégha igent is szeretett volna jelezni. Ugyan még messze van a pontos használata, de alakul. És borzasztó kedves mosollyal tudja nyugtázni, ha vettem, épp igent válaszolt.
Sapkamániás. Nem kicsit. Ha bárhol elcsíp egyet, azonnal felkapja és parádézik benne. Minél inkább vigyorgunk rajta/tapsoljuk, annál inkább bohóckodik.
Egy kis törpezsarnok. Ha éhes és/vagy szomjas, csettint a nyelvével és mutogat a konyha felé. Elég nehéz röhögés nélkül kibírni, pedig kéne. Az evés egyébként bizonyos szempontból katasztrofális: ha már unja, elkezdi dobálni a földre, amitől minden szál hajam égnek áll és nem tudom megfogadni a remek tanácsot: ne reagáljunk és hamar abbahagyja. De őszintén remélem, hogy abba fogja hagyni, mert ez borzasztó. Minden anyukának megvan az a pár dolog, ami sikítófrászba kergeti, nekem ez az egyik. Ahelyett, hogy örülnék, többé-kevésbé jól eszik.
Kb. hét hónapja átalusssza az éjszakát, ami állati jó, mert előtte hét hónapig borzasztó sokszor kelt fel = mi is. Most kezdem nagyjából kipihenni, persze így a tél végi depresszióbn nem annyira érződik. A szoptatást két hete hagytuk el, apukával rettegtünk mi lesz, biztos üvölteni fog (persze pár nappal a kitűzött dátum előtt tanulta meg a cici szót, hogy jól ránk ijesszen a kis huncut), nem alszik, minden baja lesz. Hát mi volt? Semmi. Egyetlen nyekkenés sem. Elmagyaráztam neki, hogy nincs több, itt a vége, elfogyott a mama teje és úgy tűnik, tudomásul vette. Fél éves kora óta kap kiegészítést este, így nem volt ez annyira szokatlan, de mindig kapott utána anyatejet is. Egy ideje azt éreztem, hogy a véremet szívja és ennek már semmi értelme, hiszen alig van. Alighanem ő is így érezte, mert tényleg semmi jelét nem adta annak, fájdalmas lenne az elválás.
Az idegenekkel (kevés kivételtől eltekintve) nem cimborál rögtön. Megfigyeli alaposan és utána dönt, haverkodás lesz-e vagy sem.
A kutyák és a babák látványától sokkos állapotba kerül. Rohangál, mutogat és szakadatlanul ismételgeti: baba, baba, babaaa! vagy tya, tya, tyaaaaa! És most már vau-vau is időnként. Egészen vicces ilyenkor, feltüzelve.
Spontán ölelget minket, a babáit. Szemmel láthatólag élvezi, de hogy ez honnan jön, utánozza, ahogy mi ölelgetjük? Fogalmam sincs. Könnyekig megható, az biztos.
És be nem áll a szája, egész nap magyaráz, hogy érthető szavakat, szótöredékeket, hol folyékonyan halandzsázik, úgy tűnik, iszonyúan élvezi. És mi sem kevésbé.
Aminek mindketten nagyon örül a papájával, az az, hogy a legtöbb ember, aki találkozik vele, azt mondja, milyen kiegyensúlyozott. Na ez az, amit senki nem mond udvariasságból. Szerintünk is kiegyensúlyozott. Maradjon is így.
Az egyik kedvencem a Ki a Pipi/hol a Pipi, amire csak néhány napja reagál: fülig ér a szája és a mutatóujjával böködi a mellkasát. Szenzációs. Nem tudom, hogy ez mit jelent épp: tudja, hogy róla van szó vagy megtanulta a kérdésre a választ. Mindenesetre ő is boldognak tűnik tőle.
Elkezdett több jelet is mutatni (jártunk pár hónapja jelnyelvi tanfolyamra, kifejezetten kisgyerekeknek tartották), az első a "nem" volt és kb. két hónapig semmi más (nos, ebben én volnék a ludas, nem jelelek vele eleget sajnos, mentségemre szóljon, én nem is tudok, de az apja tud és jóval többet jelel vele), majd az utóbbi napokban ezek jöttek hirtelen: fürdés, hol van?, pillangó, baba, dolgozik. Fantasztikus, főleg amikor könyvet nézegetünk, rábök valamire és mutatja a jelét. Jó érzés, amikor ő is és én is bombabiztosan tudjuk, ugyannarra gondolunk/ugyanazt mondjuk.
Már az igent is bólogatja sokszor, végre. Eddig mindenre nem volt a válasz, mégha igent is szeretett volna jelezni. Ugyan még messze van a pontos használata, de alakul. És borzasztó kedves mosollyal tudja nyugtázni, ha vettem, épp igent válaszolt.
Sapkamániás. Nem kicsit. Ha bárhol elcsíp egyet, azonnal felkapja és parádézik benne. Minél inkább vigyorgunk rajta/tapsoljuk, annál inkább bohóckodik.
Egy kis törpezsarnok. Ha éhes és/vagy szomjas, csettint a nyelvével és mutogat a konyha felé. Elég nehéz röhögés nélkül kibírni, pedig kéne. Az evés egyébként bizonyos szempontból katasztrofális: ha már unja, elkezdi dobálni a földre, amitől minden szál hajam égnek áll és nem tudom megfogadni a remek tanácsot: ne reagáljunk és hamar abbahagyja. De őszintén remélem, hogy abba fogja hagyni, mert ez borzasztó. Minden anyukának megvan az a pár dolog, ami sikítófrászba kergeti, nekem ez az egyik. Ahelyett, hogy örülnék, többé-kevésbé jól eszik.
Kb. hét hónapja átalusssza az éjszakát, ami állati jó, mert előtte hét hónapig borzasztó sokszor kelt fel = mi is. Most kezdem nagyjából kipihenni, persze így a tél végi depresszióbn nem annyira érződik. A szoptatást két hete hagytuk el, apukával rettegtünk mi lesz, biztos üvölteni fog (persze pár nappal a kitűzött dátum előtt tanulta meg a cici szót, hogy jól ránk ijesszen a kis huncut), nem alszik, minden baja lesz. Hát mi volt? Semmi. Egyetlen nyekkenés sem. Elmagyaráztam neki, hogy nincs több, itt a vége, elfogyott a mama teje és úgy tűnik, tudomásul vette. Fél éves kora óta kap kiegészítést este, így nem volt ez annyira szokatlan, de mindig kapott utána anyatejet is. Egy ideje azt éreztem, hogy a véremet szívja és ennek már semmi értelme, hiszen alig van. Alighanem ő is így érezte, mert tényleg semmi jelét nem adta annak, fájdalmas lenne az elválás.
Az idegenekkel (kevés kivételtől eltekintve) nem cimborál rögtön. Megfigyeli alaposan és utána dönt, haverkodás lesz-e vagy sem.
A kutyák és a babák látványától sokkos állapotba kerül. Rohangál, mutogat és szakadatlanul ismételgeti: baba, baba, babaaa! vagy tya, tya, tyaaaaa! És most már vau-vau is időnként. Egészen vicces ilyenkor, feltüzelve.
Spontán ölelget minket, a babáit. Szemmel láthatólag élvezi, de hogy ez honnan jön, utánozza, ahogy mi ölelgetjük? Fogalmam sincs. Könnyekig megható, az biztos.
És be nem áll a szája, egész nap magyaráz, hogy érthető szavakat, szótöredékeket, hol folyékonyan halandzsázik, úgy tűnik, iszonyúan élvezi. És mi sem kevésbé.
Aminek mindketten nagyon örül a papájával, az az, hogy a legtöbb ember, aki találkozik vele, azt mondja, milyen kiegyensúlyozott. Na ez az, amit senki nem mond udvariasságból. Szerintünk is kiegyensúlyozott. Maradjon is így.
2009. febr. 4.
Easy
Egy klasszikus: Faith No More - Easy. Ezer éve nem hallottam, tegnap ez volt az egyik kidobószám a Ponyvaregényben. Hát az milyen kellemes egy hely, kicsi, otthonosra berendezve, végig jó zenékkel.
2009. febr. 3.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
