Pipi beszélni kezd

Cica, mama, papa, baba, banán, kanna, eper, kaka, vau-vau, csip-csirip, sapka, brrr (autó), sajt, tej és nem: ezeket a szavakat (és még néhányat, ami most nem ugrik be) biztonsággal és helyesen használja, szinte mindet jól ejti, rengeteg dolog nevének a részletét mondja, most már inkább az elejét, mint a végét. A mai esti mesénél a struccot próbálta, egészen sok sikerrel.

Ezeket tulajdonképp már mondja egy ideje, viszont mondatokat úgy egy hete kezdett, mint például: baba/papa/mama csüccs/bumm/nem stb., illetve egészen sok minden tud már jelelni is. Az egész lénye ragyog, amikor sikerül kifejeznie magát és biztos benne, hogy megértettük. Nagyjából ugyanekkor elkezdődött valamiféle dacolás-szerűség is, amit eddig csak a reggeli és esti evéseknél produkált, nevezetesen amikor hoztuk neki a tejet, elrohangált, nemet mondott, de közben már nagyon itta volna, közben elkezd rendszeresen sírni is, nem igazán tudtuk/tudjuk mire vélni, nagyjából megszoktuk ezt a műsort (bár hozzáteszem, a reggeli kávé előtt nem hogy nincs türelmem, de nem is nagyon vagyok ébren, így hozzászokni sem éppen könnyű ehhez a fejhangon való visításhoz, kéretőzéshez). Kb. egy hete viszont már nem csak reggel és este csinálja ezt a furcsa vívódásos-akaratnyilvánításos dolgot, hanem kőkeményen napközben is. Pl.: akarsz hintázni? Bólogatás, beteszem a hintába, hintázik egy darabig, majd amikor úgy tűnik, ki akar jönni, megkérdezem, kijön-e, igent (vagy valami olyasmit válaszol), de amikor ki akarom venni, üvölt. Pár napig azt hittem, akkor most itt a dackorszak kezdete, amit eddigi olvasmányaim alapján kb. 2 éves korára vártam (most lesz másfél), de tegnapelőtt az jutott eszembe, hogy kommunikációs problémáink vannak, hiszen ő elkezdett élénken beszélni, de ez nem jelenti azt, hogy mindig megértjük. Így mára azt gondolom, nem dacol ő, hanem kiakad, amikor nem értjük egymást. Márpedig ember legyen a talpán, aki mindent megért, amit egy enyhén selypítő, beszélni kezdő gyerek próbál közölni. Az a durva, hogy ez egy iszonyú kemény odafigyelős és asszociációs játék, csak tegnap vettem észre, hogy mások még mennyire nem értik, amit mond (hát persze, hogy nem, csak eddig nem tűnt fel), mennyire helyzetfüggő és tulajdonképp a világ egyik legizgalmasabb játéka is egyben (ha az ember nem hullafáradt vagy türelmetlen épp).

Ami kicsit meglepett, hogy a mozgásfejlődése is nagyon erős ugyanebben az időszakban, mindenre felmegy, legijesztőbb egyensúlyozásokat gyakorol, fel- és leugrál dolgokra/dolgokról, jelzés nélkül ránkveti magát (micsoda bizalomjáték), pillanatok alatt megtanulja az új kirakókat, egyre lelkesebben firkál, szóval a finommozgása is állandóan finomodik - ez valószínűleg mind természetes, de az elsőgyerekes anyuka csak hüledezik, milyen csodás a gyermeki elme és lélek, mindent magába szív. A kedvenc történetem még mindig az, amikor talált egy rügyet és megpróbálta visszatenni a bokorra.


Úgy két napja azon sajnálkoztam, hogy semmire nem fog emlékezni abból, ami most történik. Viszont "ebből épül" és az óriási dolog szintén.