Költészet napi séta

Idén az első nap, aminek igen nagy részét sikerült a szabadban tölteni. És hol! Kedves barátokkal a Kerepesi temetőben jártunk.

Ők gyakorta ott sétáltatják a kislányukat és ma velük tartottam. Felhorkanás előtt jelzem, hogy ezen én is fennakadtam, amikor mesélték ezt a programot. Egy barátném olvasni szokott ott, ezt sem nagyon értettem. Ma minden világos lett. Fantasztikus hely. Több okból is: egyrészt gyönyörű, rengeteg óriási platán, mindenhol (legalábbis most) virágok, síri csend (minden értelemben) és csodálatosan szép síremlékek. Tényleg ideális hely gyermeksétáltatáshoz, olvasáshoz, és, mint később észrevettem, fejszellőztetéshez is. 2 órát sétáltunk és mintha kimosták volna a fejem, valami hihetlen béke és nyugalom szállt meg - és ez nagyon jó volt a félnapos, hányingerrel küszködős migrén után. Arról már nem is beszélve, hogy végre tiszteletem tehettem egykor kedvenc költőm, Szabó Lőrinc sírjánál. Nagyon puritán, egy fa szobrocska áll rajta és mindent befutott a borostyán. Nem sok hiányzott, hogy elsírjam magam, na de már (sajnos?) pillanatok alatt visszafojtom érzékenyülős könnyeimet. Ami igazán lenyűgözött, az József Attila sírja: vas(?)táblába ütve az Íme, hát megleltem hazámat. Hátborzongató. Barátom mondta, hogy azért elég durva így elolvasni. És tényleg, hirtelen azt kérdeztem, hogy ő vajon egész életében a halálára készült? Milyen furcsa az élet, épp a költészet napján, az ő születésnapján sikerült tök véletlenül ott járni. Hmm. Tettem egy követ Faludy sírjára, hiszen ő volt a második képzelt nagypapám (az első Sinkovits és az ő sírjánál is jártunk). Sajnos egyik nagypapámmal sem találkoztam, így aztán... És még számos nagy ember sírját meglátogattuk, hát, kitörölhetetlen élmény volt. Remélem, sikerül még ismételni a sétát.
Ami nagyon súlyos: békésen sétálgatva ott egyszer csak ott magasodik az Aréna Pláza. No komment, csak csúnyákat mondanék...

Tettem volna ide egy verset, de nem tudtam dönteni, melyiket, válasszon az, aki idetéved, itt.
Jó éjszakát!