Partimami

Bezony, múlt héten úgy alakult, hogy 3x is kettőkor keveredtem haza. Ajvé...

Kezdődött azzal, hogy szerdán este hatkor kiderült, mehetek másodmagammal a Sergent Garciára. Szerencsére a harmadik csajszimanci, akit hívtam, el is tudott jönni. A koncert, hát, lehet, már öregszem vagy nemtom, mi van, de a közepén annyira ideges lettem, mert (szerintem) szétestek és össze-vissza játszottak, a lábamban meg ott volt a bugi és csak nyűglődtem és mérgelődtem, ráadásul táncpartnerem is otthagyott valami sör miatt, ami pofázásba torkollt egy közös ismerősünkkel, 4-5 szám után a felrobbanás határán végül leültem én is hozzájuk. Szóval valahogy nem volt íve a koncertnek, de cserébe nagyon cuki, deresedő halántékú laptopguy-uk volt, végigcsápolta a koncertet, csak a koncert után omlott bennem össze a világ, amikor elsétált mellettem és hát épp, hogy a vállamig ért. Hmm.

Na, de a végére összekapta magát Garcia őrmester és ugri-bugri zenekara, volt tomolás meg minden. Utána közös ismerősünkkel és a barátaival übereléscsatába kezdtünk, kinek lesz nehezebb következő nap felkelni, végül kedves barátnőm dobta be mindent vivő kártyámat, miszerint a lányom fog ébreszteni hét körül, hát, én nem is értem, de tényleg leesett az álluk - vajon az az általános elképzelés, hogy 1. az anyukák nem járnak sehová vagy 2. eljárnak, de már nem normálisak? Vagy szimplán azért, mert képes voltam 1-kor még ott röhögcsélni a hétkor kelés biztos tudatában? No mindegy. És a kedvenc meglepetésem az estéről, az bizony ez a szám volt, a koncert után tették be egyszercsak:



Pénteken J szülinapjára voltam hivatalos a Dürer kertbe, és ez egybeesett a kollégám (illetve akkor már szinte csak volt kollégám, brühü) punkzenekarának koncertjével, ott volt egy rahedli kolléga, volt kolléga, bambista , nem is tudom, mikor láttam ennyi barátot, ismerőst egy kupacban. A szülinap vidáman alakult, jöttek a jól megszokott június 27-i arcok (ez volna J hivatalos szülinapja és mindig van valami kis happening), jöttek a nem ismertek (ők J mostani kollégái), cukik, sokszínűek, rengeteg külföldi, de persze még én szülővárosomi is volt, hehe. Hát szóval ment a miújság, a laza iddogálás, pöfékelés, megjött a torta (Gy mindig hoz egyet), aztán elindultam egy tényleg volt kollégámat megnézni, mert szólt, hogy énekelni fog a Hippikillers-szel,hejj, az kemény volt, aztán beleszaladtam a főnökömbe, akkor kicsit elkomorodtunk a fentebb említett már csak épp, hogy kolléga miatt (ez volt a hab a tortán, amúgy is hiperbrutál kemény nap volt...), majd megtaláltam és bőgtem a vállán, ő meg engem vigasztalt, hejj, ez kissé már abszurd is. Szóval a két esemény között rohangáltam egész este, így kicsit kívül is álltam mindkettőn, 1-kor pedig majd elájultam és hálásan fogadtam egy kolléga hazaviteli felajánlását, még kajáltunk a Rákóczi-pékségben, majd 2 körül végre ágyba zuhantam, huhh.

Na de, másnap osztálytalálkozóm volt, amit kb. 3 hónapja szervezünk V-vel és B-vel, hát, szombat reggel sok mindent kívántam, csak azt nem, hogy ez legyen este, pedig lelkesen nyomtuk és kíváncsian vártuk, mi lesz, hogy lesz. Végül néhányan nem jöttek azok közül sem, akik tutira ígérték, és valahogy a hangulat sem akart olyan lenni, mint öt éve, ahol viszonylag hamar marha jó hangulat lett (utóbb ezt D azzal magyarázta, hogy ott hamar kezdődött a piálás és igazat kell adjak, ez valóban nyomós oka lehet a dolognak). Persze közben sokan papák, mamák lettek, siettek haza, fáradtak meg minden, szóval annyira nem is csodálkozom, talán én is túl sokat vártam az egésztől. Hát végül itt is kettő lett, mire elaludtam, de sebaj, ez a hét a múlt hét kipihenéséről szólt, nem is voltam sehol. De majd jövő héten, hohohó, Balaton Sound!

Kimenő reggelig

Nahát kérem, ide is eljutottunk. A kezdő anyuka cirka másfél év után ottalvós kimenőt kapott.

Persze kicsit tódítok, mert már jó ideje elmehettem volna, férjecske mindig nyüstöl, menjek ide, menjek oda (főleg a sportra próbál rávenni, vajon miért?), de valahogy eddig nem alakult úgy az élet, hogy ezt megtörténhessen. Na de, múlt hét péntekre ruha-, pletyka- és eszmecserével egybekötött csajtalálkozó volt Natashánál, rég nem látott O-val és a sajnos egyre ritkábban látott M-mel, valamint két utóbbi hölgyemény nem kicsit virgonc kutyáival. Ja, meg Natasha grafitszürke nyulával. El lehet képzelni asszem könnyedén: jófajta vacsora, ami salátából, humuszból, avokádkrémből, padlizsánkrémből és egy szekérderéknyi pirítósból állt, fröccs és rosé minden mennyiségben; pöfékelés ujjsárgulásig, részemről végtelen mennyiségű röhögés, de mintha a többiek nagyon virultak volna, amikor végigpróbáltuk a 10 cm sarkú fekete topánkát vagy a meggypiros kurtizánszerkót, sőt, még a - kissé éles nyelvvel rangsorolt - művészetek völgye-jelmezt is felkapta M (amiben igazi öszterrájs tehenészlánykának is beillett volna egyébként a kunkorodó szőke hajával). 2-ig bírtuk, aztán megkaptam Che Guevarás pólómat és eldőltünk. MÁsnap reggel meg vasparivál vitt Natasha Bambisztánba, ahol még az egyedüli kávéivás is megadatott, mielőtt megérkezett kiscsaládom a piacról, szóval, minden perfektre sikeredett. Pipinek még este elmondtam, hogy reggel nem leszek otthon, de majd piacozásnál találkozunk, remekül viselte az egészet.

Na hát soha rosszabb újrakezdést kívánok minden kedves társasági létből kiszakadt sorstársnak.



(szöveget meg nem félreérteni, csak azé' lett ez, mert este kiadós mennyiségű Franz Ferdinandot hallgattunk)

Easy

Egy klasszikus: Faith No More - Easy. Ezer éve nem hallottam, tegnap ez volt az egyik kidobószám a Ponyvaregényben. Hát az milyen kellemes egy hely, kicsi, otthonosra berendezve, végig jó zenékkel.

Vidám lagzi

Pénteken lagziban voltunk apukával. Hát, nem olyan könnyű már az éjszakázás, na. Főleg az éjszakázás utáni nappal.
Ez volt a leglazább házasodó mulatság, amiben valaha voltam. Semmi olyan nem volt, ami lagzira emlékeztetné, laza, vidám buli volt, folyt a bor meg a sör egy egészen elképesztő helyen, félig nyitott térben (volt fűtés, bár forróság nem lett), de mindenki kabátban egész éjjel, itt-ott állt egy fa, bár a tetejük a felfújható mennyezetbe vezetett, a székek oldalukra fordított sörösrekeszek néhány rájuk dobott párnával, a falak telepingálva (egy bájos fekete malacra emlékszem főleg), hát ilyesmi. Szeretem az ilyen helyeket, valahogy otthonosak nekem.
Apuka úgy érzi, időutazáson vett részt (de közben minden ugyanolyan, csak megöregedtek a srácokkal), én javarészt a csajokkal dumáltam és sörözgettem, valamint újra és újra rácsodálkoztam, hogy több, mint egy év után sikerült kettesben kimoccanunk valahová (oké, moziban már jártunk meg délutános bambisztáni emigrációban is, de azért az éjszakai kimozdulás más). És kétszer a boogie is beleugrott a lábamba egy-egy szám erejéig, de a dj sajnálatos módon időnként úgy gondolta, hogy egy táncos szám után nem kell egy másik, így mindig abbamaradt a lelkesedés.
Szuperjól éreztem magam. Annyira, hogy a sajátunkat is kábé így képzelem, csak jobb lenne, ha nem nagykabátban kellene mulatozni. Hihi.
Hazafelé menet még beugrottunk a Calgary-ba, ha már úgy is útba esik, kicsit vesztünkre, de sebaj. Egyetlen cigink maradt és ott persze nincs, így azt kettecskén kellett elszívnunk. És ott ült egy csávó, hipermagabiztos mosollyal és szivarral a húsos ujjai közt, két igen ifjú lánynak osztotta egyszerre az észt (főleg a férfi-nő kapcsolatra koncentrálva, ugye), akik csüngtek a szavain és (látszatra) bevették a sok maszlagot. Alig bírtuk visszafojtani a röhögést, sőt, a mellettünk ülők is. Aztán pár perc után már inkább bosszantó volt, ahogy fennhangon mondja a sok hülyeséget, valaki becsukta az ajtót is és a szivarszag egészen fojtogató lett, így aztán hamar el is menekültünk, de kint legalább röhögtünk egy igazán derekasat.
Így esett az első mulatozásunk kicsit több, mint egy év után.

Micsoda este!

Tegnap kimenője volt anyukának. Egészen vicces lett a vége. Az eleje döcögött, a közepe csupa csicsergés, mindent összevéve majdnem tökéletes (ha tudom, hogy a hazahozó éjszakai a 6-os kezdőmegállójából indul, akkor nem kell sétálni a Margit hídtól, de így legalább bekandikáltam az imádott Calgaryba, persze csak fél szemmel, konstatáltam, megint milyen jó lenne ott ülni apukával, aztán békében gyalogoltam tovább, szokás szerint szanaszét parázva magam, újra és újra megijedve a saját árnyékomtól. Szánalmas, mi?)

Szóval voltunk Sayag Jazz Machine-on M-mel és K-val (R valamiért nem jelent meg és azóta sem jelentkezik, kezdünk aggódni), hát a koncertet persze csak hallgattuk és a közelébe sem mentünk, én néha ütemre révedeztem, majdnem elsírtam magam a tangóharmónika láttán és hallatán, de nem lett volna erőm táncikálni, jó volt ez így. Mint rendes lyányok, pletykáltunk, kacarásztunk, szomorkodtunk, ki sört, ki bort, ki martinit iszogatott hozzá. Borzasztóan hiányzott már egy ilyen nyugis este, főleg a tegnapi meló után, az kissé fárasztóra sikeredett. De már ott is szanaszét röhögtük magunkat a fent említett hölgyekkel, ami szintén nagyon hiányzott, mármint ők meg a közös munkahelyi röhögés együtt.

Éjféltájt kidőltünk (szegények, most a Pendulumon kell ugrabugrálniuk), elkísértek a rejtélyes éjszakai járatomhoz, ahol is elérkeztünk az este legviccesebb részéhez, egy kicsit tán habókos, de elragadóan kedves, hófehér hajú- és szakállú bácsi szegezte nekünk a nagy kérdést:
- Na, kisasszonyok, ki akar híres filmszínésznő lenni? -
Itt már asszem elkezdtünk vinnyogni a röhögéstől. Legalábbis én biztos. Azért elmondtuk, hogy mi nem, mi bizony munkás elvtársnők vagyunk, egy újságnál dolgozunk, amikor felcsillant a szeme Géza bácsinak (mert bizony a nevét is tudom ám, sőt... na de ne ugorjunk előre), kérdezte is, melyiknél, amikor megjött a buszunk, M és K el, én fel a buszra, Géza bácsi szintén. Csak kihúzta belőlem, hol dolgozunk, közben elmondta, parlamenti tudósító by the way és csak szóljunk és kiküldet minket Brüsszelbe. De mindezt annyira helyesen és kedvesen művelte, hogy én is csak kedvesen tudtam mosolyogni rá. Elkezdett valamit írni, odaadta a mellettem álló párnak, akik azt hitték, a buszsofőrnek kell, de aztán leesett nekik, hogy nekem kéne odaadani, na akkor kiderült, hogy külföldiek és széles vigyorral adták át a telefonszámos cetlit... :D :D :D itt már nagyon röhögtem. Aztán még kikérdezett, mit tanultam, én meg szégyelltem bevallani részleteiben, így maradtam a közgazdaságiba jártamnál, ami igaz egyébként, de szegény azt hitte, egyetemre, egyszercsak közölte, közgazdász egyébként és most lesz valami találkozója a vele diplomázottakkal. Újabb széles mosollyal nyugtáztam, miket nem bír kitalálni Géza bácsi, aztán megérkeztünk a Nyugatihoz, ott még kicsit kérdezősködött me gmondta, hogy mindenképpen küldjek önéletrajzot az e-mail címére (!!!, azt is megmondta),meg mindenképpen a többiek is. Szegényt kicsit lelombozta a hír, hogy épp anyuka vagyok főleg, de azért kedvesen elbúcsúzott. Na, a durva az az, hogy kíváncsiságból ellenőriztem a telefonszámot, amit megadott, tényleg az övé-e, nos, a megadott névhez és számhoz a telefonkönyv azt jelzi, hogy közgazdász a tulajdonosa. Hmm. Ha nem lesz munkám, lehet, felhívom, hogy akkor most már szeretnék híres színésznő lenni.

Visszakukk

Minden nap gondolok erre a kis blogocskára meg hogy ide kéne kukkantani és valamit szöttyögni. Ma sikerült, bő egy hét után.

Visszatérve arra a kis villogó 28-ra, ilyen csodaszép és mennyei finom tortát csinált nekem a lakótárs:



És aztán este, végrevégrevégrevégre eljutottam Matthew Herbert Big Bandre, micsoda koncert volt... Utoljára egy Deti Picasso-koncerten volt ilyen mélyreszaladás, ott elsírtam magam a Ninarén. Herbertre iszonyú régóta várok (a Citadellás dídzsézés kritikán aluli volt), másrészt sokkal jobb, mint amit vártam, kicsit féltem, hogy annyira kifacsart zene lesz ez, amit már nem bírok meghallgatni, de valahogy tökéletes volt az arány. Ez volt az utolsó szám (nagyon bíztam benne, hogy előadják), csak nem Dani Siciliano és ez a hölgy volt, hanem egy harmadik, akinek a hangja minden mikrofon nélkül is simán telezengte volna a Teátrumot. És mennyit röhögött! Nagyon helyes volt. Szóval az Audience:



És ha már szóba került, ez lenne az eredetije, a nembigbandes:



És most el is öntött ez a zene meg a hozzá kapcsolódó emlékek és 2 napja alig aludtam, mert Pipicsibikénk beteg és éjjel órákig fent és ez rettenetes, már nincs is hangja, csak kis repedtfazék. Úgyhogyviszlát.