Félév

Marcello féléves volt néhány napja. Itt az ideje, hogy visszatérjek/írjak.

Mondjuk, hogy alakulnak a dolgok körülötte, nincs túl jól, de túl rosszul sem, majd ezeket is leírom valamikor, milyen szuper karácsonyunk volt (karanténos) pl. meg hogy milyen jó, amikor az ortopédián is szindrómákkal riogatják a szerencsétlen baba anyukáját stb. Pipikénken meg azt látom, hogy kutya baja lenne, ha lehetne játszótérre menni legalább vagy valamit sportolni, nemsokára meg táncolni, hihi. Most viszont nyafogós és nyűgös, amúgy jogosan, fél királysága hopp, elúszott.

Ja igen, Marcinak is lett beceneve, Manukikeko (igen, a maneki nekóból, apuka gyártotta ezt is, véletlenül). Nemsokára jön a Pipicsibi & Manukikeko kalandjai is.

Bízunk meg küzdünk, mit is tehetnénk. Amúgy ilyen cukik (nem ez a legfrissebb, majd az is jön egyszercsak).

Gombák

Még sosem vettem észre, hogy a gombák ilyen jófejek. És ehhez is az kellett, hogy a fácsén megtaláljak egy rég látott, gyerekkori barátot, aki írt, Reykjavíkból(!), aztán írtam, aztán írt és aztán elküldte ezeket a képeket, amiket - a szintén rég látott - párja csinált. Nohát ilyen a mai szösszenet. Meg nagyon szurkolok az unokahúgomnak, hogy megnyerje a firenzei utat (és ha igen, hoz parmezánt cserébe a vizuális közreműködésért). Jó kis deal, nem?

Pipiből hétvégén kitört a kistündér. Szinte biztos voltam benne, hogy lebetegszik és ezért van "szedálva", de nem. Az apjával zavartan néztünk egymásra, hogy akkor most mi is van, de nem jöttünk rá. Csak élveztük, hogy kicsit alacsonyabb fordulatszámon pörög, egy leheletnyivel kevesebbet beszél és olyan 39%-kal kevesebbet sikít fejhangon/bömbölődik/nyifog/fetreng a földön. Viszont kedvesen csacsog, hihetetlen összefüggésekre jön rá, artistának készül, jön és ledönt a lábunkról egy mélyről feltörő kacajával. BűbájMici ilyenkor. Azért mára már kicsit visszaálltunk, volt sokperces üvöltés a bölcsiből kijövet, hogy kapjam fel a nyakamba, de állhatatos voltam és addig magyaráztam, hogy ez nekem már nem megy, míg el nem fogadta. Apró csatákon múlik néha...

Etűdök egy beteg Csiperkéről

1. reggelit semmiféleképpen sem, ha az ég leszakad, akkor sem. Kivéve, ha az ropogós keksz, mert akkor 2 falatot mégis, a 3. pohár tej után. (Igen, borzasztó nehéz lesz visszaszoktatni a normális táplálkozásra)

2. az egyik lejobb hangulatjavító intézkedés és zsarolási alap a lufi. Velük alszik és nekik mondta el az Altatót (kicsire vannak fújva és 40x mondtam el, rá ne feküdjön, mert akkor ijesztő durranásra ébred).

3. A gyógyszertárban annyira el van foglalva a nyomdás filccel, hogy nem válaszol, epres vagy narancsos Nurofent kér. Viszont amikor öltöznénk, csak a Nurofenért reklamál, a gyógyszertárban meg egyéb elfoglaltság révén mindenki benne gyönyörködik és kuncog. Én eddigre már túlléptem mindenféle megrökönyödésen és aggódáson, Nurofen az egyik legjobb barátom. Mert tényleg borzasztó gyorsan hat. És igen, tudom, hogy egy nyálkás kulimász tízezer adalékanyaggal.

4. A hétfő reggel a doktornőnknek is hétfő reggel. Kiakad a mások hülyeségén (joggal), majd viszont nekünk dohog, illetve az orra alá, amikor bent vagyunk (nem jó). Pip ordít és kitekeri magát a vizsgálat elől, de végül egy rózsaszín tündérmatricával le is van kenyerezve (igen, reklámmatrica. igen, olcsó volt...) Kis, immunrendszer-erősítésről és egyéb nyalánkságról folytatott félviták (ő vitázott, én hallgattam), bárányhimlő elleni oltás újranyomása, Prevenar-oltás előkészítése dec elejére. Yeah. Ezek sosem fogynak el. Valamint tavasszal kullancs elleni úgyszint (erre kivételesen emlékeztem). Végül félmosollyal vidáman integet a gyógynéniknek.

5. A kendőben cipelés egy áldás. Csak a vállam bírná még... Olyan jó mindkettőnknek.

6. A szinte üres tészta mindig jöhet. Kis medvehagymaolajjal nyakon öntve betolta az egészet, azaz végre evett valamit.

Amúgy meg kezesbárány és tündérbogyó, de tényleg. Semmi ellenkezés, viszont röhögés és viccelődés (szóvá téve!) az foylamatosan. Nemérteménezt...

Bölcsizés

Csodával határos módon a hét 5 napján 5x sikerült Pipit bölcsődébe vinni. Haladunk, haladunk.

Az előzményekről apuka írz itt pl., a leválás érzelmi oldaláról oda írtam én is, így itt már csak a heti tapasztalatokról.

A hely konkrétan a tőlünk 5 percre lévő miniplázában található, és ezzel el is árultam a legnagyobb hátrányát. Mesterséges fények, pocsék plázazene (hogy ez miért csak minket zavar, azt nem értem, de viszont sikerült elérni, hogy lehalkítsák) afolyosón, szerencsére a foglalkozószobákba nem hallatszik be. Ezen túl néhány, előre elmondott dolognak épp az ellenkezője volt, ami enyhén kivágta a biztosítékot az amúgy is szanaszét hullott, aggódó szülői párosunknál, mint pl. vizet adnak de közben cukros (!) teát, tánctermek vannak, de nappal nincs ott óra közben meg bömböl a hip-hop ésatöbbi ésatöbbi, de ezek megoldódtak, így már nem is ecsetelem tovább ezeket a rémálmokat. Ja igen, a Fornetti-kérdés még nyitva, egyik nap azt kaptak, amitől szintén sikítófrászt kaptunk. Ám egy héten csak egyszer van ilyen, ám legyen, kibírjuk, annak ellenére, hogy az elején jelezték, milyen nagy hangsúlyt fektetnek a picik táplálkozására.

A felszerelés eszméletlen: trambulin, felfújható vár, labdákkal teli medence, csúszda bent, csúszda a teraszon, profi egyensúlyozó mászóka (vagy mi),alagút, csúszka, legjobb kirakók, könyvek, játékok... Egy paradicsom ebből a szempontból. Két fiatal lány gondozza őket és állítólag van egy harmadik valaki is, őt még nem láttuk. A két lányból az egyik szívból tündéri, a másik szerintem műmosolykirálynő, de ezek csak az első benyomások, majd meglátjuk. A picik jól elvannak velük. Van pár dolog, ami kifejezett idegesít a bánásmódban, mint pl. esés utáni azonnali felkiáltás: Semmi baj!, mert szimplán megkérdezhetnék azt is, jól vannak-e és akkor nem bagatellizálnák a dolgot, fontos, hogy komolyan vegyük a problémikat. Na meg mára is jutott egy bénaság, a gyerek feje feletti megbeszélése annak, mennyire rossz is ő (ráadásul ilyet bakker a kisördögnek sem mondunk) az szintén kicsapta a biztosítékot mindkettőnknél. Hát kb. így vannak a dolgok.

Az alvás jövő hétig várat magára, szerdán közölte a kicsi kisasszonyka, hogy biz' ott aludna, de akkor berezeltem és nem mertem ott hagyni, ez lehet, hogy óriási hiba volt, mert azóta meg nem akart. Így most az a terv, hogy hétfőn mindenképp megpróbáljuk, lesz, ami lesz.

A lényeg, hogy Pipi boldogan megy, imád ott lenni, a lányok szerint nagyon aranyos és bohóckodik, nincs vele semmi gond (még egy könnycsepp sem volt, kopkopkop). És még azt is mondták, hogy milyen kiegyensúlyozott. Szóval, részéről eddig minden szuper.

Sajnos én szinte minden nap zokogva jöttem el, egyik este egy órán át még este is, annyira durva ez az egész, de lassan enyhül bennem is a fájdalom, már-már nincs is lelkiismeret-furdalás és belátom, elfogadom, hogy ez a lehető legjobb kompromisszum jelenleg, amit mindannyian hozni tudunk.

Még írhatnák az egyik kislány extrafura anyukájáról meg arról, hogy az egyik kicsilány asszem bölcsisnéninek néz, meg hogy még nem voltak játszótéren, de végül is van terasz, ahová ki tudnak menni motorozni meg ilyenek, hogy már festettek is meg még sok izé van, de ezeket már kevésbé érzem fontosnak, inkább csak annyi, hogy úgy néz ki, akkor ide fog járni egy évig kisPipi.

Ó, és így nézett ki az első bölcsibe induláskor, izgatottan, vidáman:

Mijaaz?

Igen, igen, igen! Kb. két hete beköszöntött a "miaz"-korszak, ugyan még óvatosan, lassan, de azért biztosan.

Hihetetlen az újabb bizonyosság a kíváncsiságra, a beszéd vágyására, a világot mindenáron beszippantani akarás elementáris erejére. Persze, eddig is volt ez, de máshogy, valamire rámutatott és nyögött, eddig ez jelentette a kérdezést, de így egész más, többek között azért is, mert mindenkinek világos, mit kérdez (más kérdés, hogy néha belemutat a világba és halványlila gőzöm sincs, mit szeretne tudni).

Szóval nagy fordulóponthoz értünk, hja, talán nem is írtam, de kb. egy hónapja a beszédfejlődés is robbanászszerűen beindult, mindent utánunk mond (igen, káromkodik is, b.....s), mondatokban is rengeteget beszél (alany+állítmány+tárgy vagy alany+jelző és rejtett állítmány vagy hogy is hívják), egy kicsit pösze, az "f"-et nem tudja még szó elején mondani és a mássalhangzótorlódásokkal is bajlódik (pl.: sapka=sapak), de ami hihetetlen, hogy ezeket leszámítva szinte teljesen tisztán beszél. És beszélget is, főleg a mára kissé horrorrá váló esti altatásnál (eddig letettük és kb. elaludt), akármeddig el tud beszélgetni, bár inkább az apjával, tőlem 123-adszorra is követeli az Altatót vagy az altatódalt, de bizony elaludni nagyon nehezen tud. Kicsit utánaolvastam, azt írják sok helyen, tehát talán lehet benne bízni, hogy az esti lefekvéskor attól fél, hogy vége a világnak, nem lesz holnap, mama és papa eltűnik, ezért húzza-halasztja a lefekvést. Az én tapasztalatom ezt egyébként alátámasztja, ha sikerül valamilyen, a következő napra vonatkozó, vonzó információt átadnom, készségesen lefekszik és elalszik kb. abban a minutumban. De ez a ritkább eset, általában üvölt és sír és remeg és nem tud megnyugodni, a tegnap estéről inkább nem is szólok, mert óriási szégyen nekem, hogy 10 körül már nem csak ő üvöltött, hanem én is kínomban.

Kicsit elkanyarodtam, de a miazra visszatérve, az is tündéri, ahogy magának ismételgeti a dolgokat (mint mi a nyelvórán kb.), megkérdezi valamiről, hogy miaz (de közben tudja) és meg is válaszolja azonnal, majd néz nagyon elégedetten a jelenlevőkre és várja a dicséretet. Kegyetlenül jófej (igen, az anyukák mind elfogultak).

Idetennék valami hangfelvételt, de nem is tudom, van-e már, így most két friss fotó:

Lüszi

Nem, nem a Dallasból. Neeem, nem is a Liu.

Ez bizony az a lüszi, aminek eredeti neve lufi, csak hát a 19 hónapos poronty az u-t ű-nek, az f-et pedig leginkább sz-nek mondja még.

Vidám lehet kívülről hallgatni minket.

Köszönjük József Attilának

Az Altatót. Ez lett Pipi első három szótagos szava, nemhiába hallgatja minden este elalvás előtt.

Bodzamama

Pipi folyamatosan dumál. Persze rengeteget halandzsázik is, de egyre több dolgot próbál utánozni és egyre több sikerrel is, aminek úgy látom, nagyon örül.

A tőmondatok után most egészen vicces dolgok jöttek, a két kedvencem főszereplője én volnék, az egyik a címben is említett bodzamama, a másik a párja, a cicamama. Jelentésük valami ilyesmi: a mama bodzát szedett; a mamán cicás póló van. Nagypapa lappapa lett (amit szintén imádok), rendszeresen emlegeti a kaját (igen, kristálytisztán, igen, utáljuk), rájöttem, mi a haat-haat jelentése: lépcső (sokszor számoljuk, ebből úgy tűnik, a 6-os volt legszimpatikusabb), a virág nagyon régóta bumm néven fut (a leesett szirmok a kiváltó okok), édesen ásan mondja az epret és most több már nem is jut eszembe.

Ja, de, mégis. Az igen kimondására sehogy nem tudjuk rávenni. Tippek és trükkök, valakinek?

Gombszem

Az apai nagymamától egyenesen. Szokta mondani, a hideg futkározik a hátán, mert olyan, mintha a saját szemeibe nézne. Meg hogy kicsi korában vadidegenek mondogatták neki, milyen kormos a szeme és ijedten szaladt haza megnézni az arcát, valóban kormos-e... Ez olyan cuki, nem?

Ne már

Pipi takonypóc. Tényleg elég vacakul van, de láza már nincs szerencsére, igaz, majdnem 5 napig viszont volt. Ma visszavittem a doktornénihez, mert egyrészt nem tudtuk eldönteni, kell-e antibiotikum, másrészt eltűnt a recept, így jobb a békesség alapon elkocogtunk a rendelésre. Doktornéni lenyomta a szokásos szöveget, amúgy ma végérvényesen rájöttem, ez a legeslegnagyobb bajom vele, hogy sosem hozzám beszél, hanem mondja a jól megszokott szövegét. Persze ez egyben azt is jelenti, hogy teljesen átlagos betegségekkel küzdünk, ami tulajdonképp jó.

Na de visszakanyarodva a poszt témájához, amiért totál ki vagyok akadva, az a hihetetlen gyógyszermennyiség... Pipi 5 napja kap Nurofent, jóbarátunk már, tényleg tök hatásos lázra és fájdalomra. A szeme is váladékozott, erre volt Tobrex szemcsepp, szerencsére már tünetmentes, ami jó, mert reggelente ki tudja nyitni a bal szemét is. Kapja a Fenistil-cseppeket is, ezen kívül a mindennapos D- és C-vitaminokat. Mivel hasmenése is lett, elkezdtem tegnap a Normaflore-t is adni (ez probiotikum, betegségeknél jó fogyasztani, na meg antibiotikumnál szinte kötelező). Ma kapott a köhögésre Sinecod-cseppeket, a takonykórra kevert orrcseppet, valami kanalasat is, ami csak holnap lesz kész és fogalmam sincs, mi a jóistenre adta a doki. Ezen kívül kéne neki Smecta-port adni a hasmenésre és valami izotóniás löttyöt is, a hasmenés okozta hiányokra. Aztamindenit, ez komoly?

1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8?! 8 féle bolti gyógyszer egy taknyos és köhögő kisgyermeknek? Megőrülök, komolyan. Mindez a fogzás okozta immunrendszer-gyengülés, könnyű a dolga a vírusoknak. Szívesebben maradnék a kamilla-kakukkfű-hársfa-bodza-tea kombónál és a csodálatos gyömbérteánál, engem secperc alatt kigyógyított ez a kétféle tea (a maradék köhögés be kell lássam, hát az a dohányzás miatt van). Meg hát lehetne diétás kajákat adni. A doki annyit sem mondott, akkor most krumpli répával, reggelire meg alma, hanem rögtön az undorító ízű port mondta, igaz, jelezte, hogy már van narancsos is.

Tudom én, hogy viszolygok a gyógyszerektől és emiatt nagyon ritkán veszek be bármit is... De ez nem hipersúlyos? Ennyi vackot megetetni a szemünk fényével, csak a mellékhatások összecsapása felér egy betegséggel. Ne már...

Ahogy beszél

Pama, Bama, Paba, Pabama. Ez mind mi lennénk, vegyítve. Papa+mama, baba+mama, papa+baba,papa+baba+mama. Vajon hadarás? Vagy együttmondás a cél? Inkább előbbi talán.
Ezen kívül van a brrraba, ami valamit olyasmit jelent, hogy baba autózik, vagy baba autót lát, még egy darabig nagyon fontos, mit pantomimel hozzá. A hangsúlyról nem is beszélve. Reggel papát vagy mamát hívja, hogy szedje ki végre rácsos börtönéből. Hát, az hihetetlen, hogy 3 perc alatt hányféleképp tudja kimondani. Kedveskedve, hivogatva, gyanakvóan, időnként kétségbeesve, vidáman, bosszankodva, követelőzve...
Megáll az ész. És még csak 15 hónapos, hát mi lesz még itt, kérem, ha már tud is beszélni? Nyakamat rá, hogy vidám évek következnek.

Mennyi minden történik

Kicsi lányom rohamos tempóban fejlődik, minden napra van valami: hol spontán újít valamit, hol utánzással talnul el egy szót, mozdulatot, és büszkén mutatja új tudását. Kezd végtelenül szórakoztató lenni, ezzel párhuzamosan egyre kevesebbszer idegesítő (azért ki tud hozni a sodromból, ofkorsz). 14 és fél hónapos mostanság.

Az egyik kedvencem a Ki a Pipi/hol a Pipi, amire csak néhány napja reagál: fülig ér a szája és a mutatóujjával böködi a mellkasát. Szenzációs. Nem tudom, hogy ez mit jelent épp: tudja, hogy róla van szó vagy megtanulta a kérdésre a választ. Mindenesetre ő is boldognak tűnik tőle.

Elkezdett több jelet is mutatni (jártunk pár hónapja jelnyelvi tanfolyamra, kifejezetten kisgyerekeknek tartották), az első a "nem" volt és kb. két hónapig semmi más (nos, ebben én volnék a ludas, nem jelelek vele eleget sajnos, mentségemre szóljon, én nem is tudok, de az apja tud és jóval többet jelel vele), majd az utóbbi napokban ezek jöttek hirtelen: fürdés, hol van?, pillangó, baba, dolgozik. Fantasztikus, főleg amikor könyvet nézegetünk, rábök valamire és mutatja a jelét. Jó érzés, amikor ő is és én is bombabiztosan tudjuk, ugyannarra gondolunk/ugyanazt mondjuk.

Már az igent is bólogatja sokszor, végre. Eddig mindenre nem volt a válasz, mégha igent is szeretett volna jelezni. Ugyan még messze van a pontos használata, de alakul. És borzasztó kedves mosollyal tudja nyugtázni, ha vettem, épp igent válaszolt.

Sapkamániás. Nem kicsit. Ha bárhol elcsíp egyet, azonnal felkapja és parádézik benne. Minél inkább vigyorgunk rajta/tapsoljuk, annál inkább bohóckodik.



Egy kis törpezsarnok. Ha éhes és/vagy szomjas, csettint a nyelvével és mutogat a konyha felé. Elég nehéz röhögés nélkül kibírni, pedig kéne. Az evés egyébként bizonyos szempontból katasztrofális: ha már unja, elkezdi dobálni a földre, amitől minden szál hajam égnek áll és nem tudom megfogadni a remek tanácsot: ne reagáljunk és hamar abbahagyja. De őszintén remélem, hogy abba fogja hagyni, mert ez borzasztó. Minden anyukának megvan az a pár dolog, ami sikítófrászba kergeti, nekem ez az egyik. Ahelyett, hogy örülnék, többé-kevésbé jól eszik.

Kb. hét hónapja átalusssza az éjszakát, ami állati jó, mert előtte hét hónapig borzasztó sokszor kelt fel = mi is. Most kezdem nagyjából kipihenni, persze így a tél végi depresszióbn nem annyira érződik. A szoptatást két hete hagytuk el, apukával rettegtünk mi lesz, biztos üvölteni fog (persze pár nappal a kitűzött dátum előtt tanulta meg a cici szót, hogy jól ránk ijesszen a kis huncut), nem alszik, minden baja lesz. Hát mi volt? Semmi. Egyetlen nyekkenés sem. Elmagyaráztam neki, hogy nincs több, itt a vége, elfogyott a mama teje és úgy tűnik, tudomásul vette. Fél éves kora óta kap kiegészítést este, így nem volt ez annyira szokatlan, de mindig kapott utána anyatejet is. Egy ideje azt éreztem, hogy a véremet szívja és ennek már semmi értelme, hiszen alig van. Alighanem ő is így érezte, mert tényleg semmi jelét nem adta annak, fájdalmas lenne az elválás.

Az idegenekkel (kevés kivételtől eltekintve) nem cimborál rögtön. Megfigyeli alaposan és utána dönt, haverkodás lesz-e vagy sem.

A kutyák és a babák látványától sokkos állapotba kerül. Rohangál, mutogat és szakadatlanul ismételgeti: baba, baba, babaaa! vagy tya, tya, tyaaaaa! És most már vau-vau is időnként. Egészen vicces ilyenkor, feltüzelve.

Spontán ölelget minket, a babáit. Szemmel láthatólag élvezi, de hogy ez honnan jön, utánozza, ahogy mi ölelgetjük? Fogalmam sincs. Könnyekig megható, az biztos.

És be nem áll a szája, egész nap magyaráz, hogy érthető szavakat, szótöredékeket, hol folyékonyan halandzsázik, úgy tűnik, iszonyúan élvezi. És mi sem kevésbé.

Aminek mindketten nagyon örül a papájával, az az, hogy a legtöbb ember, aki találkozik vele, azt mondja, milyen kiegyensúlyozott. Na ez az, amit senki nem mond udvariasságból. Szerintünk is kiegyensúlyozott. Maradjon is így.

Minden gyermeknek

szüksége van egy jóbarátra. Ő itt Panna Pö baba, alig nagyobb Bellánál. Azt hiszem, Pipi odavan érte, mostanában ide-oda hurcolássza, ölelgeti és puszilgatja.

back in town

Megjöttünk, kicsit elmentünk nyaralni anyukámhoz. Arra kellett rájönnöm, hogy a kicsi lányom borzasztó jól veszi a változásokat. Meg sem nyikkant, hogy utaztunk, sem hogy máshol kellett aludnia, egyáltalán, csak a szokásos "akarokvalamitmostésezértvisítokidőnként"-on kívül minden rendben volt. Persze enni nem könnyű vele, mert azt kéri, ami az én tányéromon van, akkor is, ha az ugyanaz, mint az övén. Cserébe viszont evés után (is) nagyon vidám. Ezekről nemsokára részletesebben is (remélem).

Állítólag nem szabad kimenni, mert csúszik minden. És állati hideg van. Jááj, kicsi tavasz, gyere már!

11

Pipi ma elindult önállóan. A konyhában szöttyögtünk, ahol egyszercsak elengedte az etetőszékét, benyomta az egyik öklét a szájába és vígan elindult. Először azt hittem, a már-már szokás 1-2 lépés és utána négykézláb folytatja, de nem. 11-et lépett!
És este még 4-et, ezt már az apukája is látta. Juhuhúúúú! Csak így tovább, Pipicsibi!
Bár már többen mondták, mindjárt nem fogok ennek annyira örülni, azért még szétvet a boldogság, hogy az én kicsikém lépeget és ettől is boldog. Igyekszünk lefilmezni, de az nem éppen egszerű, meglátja a telefont a kezünkben és próbál rá lecsapni minden alkalommal, tehát azonnal abbahagyja, amit épp csinált. Na de mondom, igyekszünk.

Tita visszatér

Hétvégi:

- Pipi, mit mond a kutya? -
- Tita (cica). -

Pipi egyéves

Igaz, már másfél hete - valahogy mindig elmaradok ezzel-azzal. Na de, végre itt vannak a képek is, csak azt sajnálom végtelenül, hogy nem csináltunk hármunkról képet. Hiába, van mit tanulni és gyakorolni folyamatosan.

Pipit 100 db labdával leptük meg első születésnapjára. Ne tessék kiakadni, az apukája látta egy mozgásfejlesztő-központban, hogy a gyerekek imádnak rengeteg ilyen labdával játszani, így jött az ötlet. S bár folyamatosan azt mondogatjuk egymásnak, sosem lesz semmiféle presszió, milyen sport iránt kötelezze el magát elsőszülött lánykánk, azért arra rá kellett jönnöm, hogy rengeteg labdával halmozzuk el s tán nem véletlenül, mindketten űztünk labdás sportokat, sőt, az apai nagypapa igen nagy labdás sportoló volt. A lényeg, hogy sportoljon majd valamit, ami jólesik neki, amit szeret.

Szóval, jobb híján egy óriási ikeás szatyorba tettük a labdákat és nemes egyszerűséggel ki lett borítva elé (hejj, de szép magyarsággal írok).



Először furcsán nézett, de kezdett rájönni, ez jó móka is lehet még. Persze a színes lufikat nehéz überelni. Ezt mindenkinek ajánlom, rosszkedvű gyereknek tessék lufit adni, minden para elszáll.









Mindez a déli alvás után történt, azért ilyen kis kómacsek.



És tádámm, két torta is lett. Az egyik, gyertya nélkül, a mindentől mentes, az Pipié. Nekem bármennyire nem ízlett (hát ugye ha mindentől mentes...), ő boldogan falta, mint az a mellékelt ábra is mutatja. A másik a boldog szülőknek és nagyszülőknek, kissé édes-krémes, de azért finom volt - egyenesen az Augusztból.





Tulajdonképp semmi különöset nem csináltunk, sajnos borzasztó hideg is volt. Jövőre a névnapjára szervezünk nagy mulatságot, mert akkor a kertet is tudjuk használni, akkor aztán akárhány gyereket meg tudunk hívni akárhány szülővel. Mivel augusztus végén lesz, lehet majd pancsolni is, alig várjuk. Ebbe - az egyébként nem kicsi - lakásba soknak gondoltuk a gyerekzsúrt. Arról már nem is beszélve, hogy kicsiPipi össze-vissza alszik mostanság, nagyon nehéz bármit megszervezni.
Hát így esett nagyjából. Kapott előtte és utána is sok kedves, szép játékot, könyvet, ruhát, hangszert, mindenféle csodákat. Ha egyszer sikerül, még szépen lefotózom egyben az egészet és utólag beillesztem.

Titaa

Ez itt kérem Pipi első szava. Mármint az egyik első szava, persze mondogatja a papa, mama szavakat régóta, de most, hogy valamire rámutatott és kimondta a nevét, végképp úgy érzem, a többi csak ismételgetés volt, a papapa és mamama rövidítése, mittudomén. Szóval rámutatott egy cicára és kimondta a nevét. És azóta is megy a brrr, bár már az autóra mutatva is mondja, így ez egyben a 2. szó is vagy mi.

És hát mi más lehetne két elvakult macskarajongó gyermekének az első szava?



(Majd jön a szülinapi beszámoló is, de a fotókat még kicsit rendbe kell rakni.)

Egy év

Brrrr

- Pipi, mit mond az autó? -
- Brrrrrrrrr, brrrrrr, brrrrr...

Immáron többedszerre, tehát nem véletlen. A LÁNYOM ELKEZDETT DUMÁLNI! Persze, régóta megy a papapa, mamama, bababa, papa, mama, baba és újabban mindenféle halandzsák is, na de ez... Fantasztikus. És mindig könnyekig hatódom tőle.