Gentlemen

Na bravo, az ember nyavalyog egy keveset és jönnek a csodák. Az előző írás után aztán olyan csodaszámba menő napom lett, hogy el sem hittem, de azt majd külön leírom, mert megéri.

Ez meg itt egy, vagyis két csodáról szól, ami nem is annyira ritka, de mégis filmszerű és nemvárt.

Pipi kapott egy lufit, persze azon nyomban fel kellett fújni, madzag ugye nem volt (lassan kéne írni arról, hogy milyen felszerelés kellene legyen egy minden eshetőségre felkészülni próbáló, kezdő anyuka mindent elnyelő táskájában), így a kezében szorongatta. Megálltunk egy zebránál és kicsúszott a kezéből sajnos, szegénykém persze szivettépő zokogásba kezdett, én meg nem győztem vigasztalni és visszatartani, majd amikor a szél az úttest közepére fújta, nagyjából feladtam, hogy ezt még vissza lehet szerezni, közben zöld lett és akkor ha hiszitek, ha nem, az egyik autóból kipattant egy férfiember, megfogta a lufit és visszahozta nekünk. Paff! Alig bírtam kinyögni egy "köszönjükszépen,nahátmilyenkedves"-t, visszaugrott az autójába és huss, eltűnt. Ha netán valami úton-módon idetéved, újfent hála és köszönet és tegyen még ehhez hasonló sok szuper dolgot.

Ugyanezen a napon robogunk haza a valamelyik buszon, két ülésből a belső foglalt, a másikra leültetem a lányom, majd a mellette ülő fiatalember odafordul a következőt kérdezi: "Le kíván ülni?" Nézek bambán (tejóég, lehet, hogy csak így tudok?), valamit habogok, hogy ánem, jó lesz ez így, de nagyon köszönöm és aztán azon merengek, kérdezett-e valaha valaki így tőlem bármit is, de gyanítom, nem. Ez egy dologgal ér fel, amit viszont stabilan kapok majdnemférjemuramtól, minden alkalommal lesegít bármilyen járműről, ha az egyetlen lépcsőcske, akkor is, amit ezúton is köszönök, mert nagyon kedves és jóleső.

Hát épp csak ennyit akartam, az ujjaim totál elgémberedtek és mindjárt befűtök, mert ez randa, nyirkos hideg már a bőröm alá kúszott és nem bírom tovább.

Változások éve?

Hát, mostanában nem jövök én ide, pedig annyi minden kavarog a fejemben - bár talán éppen ezért.

Most már egész nyugodtan ki merem jelenteni, hogy ez az év, ez a változások éve, de nem ilyen kis piszlicsáréké, hanem a fejbe-, gyomorbavágós, odabaszós, földbedöngölős meg ilyenek. Nem ragozom, talán más is érzi. Engem azt hiszem, nagyon fáraszt. Bár buddhista-szimpatizánsnak vallom magam és szerintü(n)k az egyetlen állandó dolog , a változás, nekem ez nem esik jól egyáltalán. Aggaszt egy millió dolog, ebből talán félmillióra ha tudok, talán hatással lenni, a többi meg csak aggaszt és csinálja a gyomorgörcsöt, a hátfájást meg a hipersúlyos migrént. Már nem érzem, amit régen sokszor, hogy ugggyanmár, majd megoldódik úgyis a minden, hanem bizony kételyek és aggódások vannak, bár, meglepő módon, sokkal több dolgot sikerül megoldani. Valahogy eltűnt az a gyermeki (vagy milyen?) ide nekem az oroszlánt is, megtörtem, betörtem, kifáradtam, megöregedtem és nincs energiám. Nem hiszem, hogy ez a 30 súlya, nem a gyereké, hanem ezé a nyomorodék évé, amikor minden és mindenki tök készen van.
Ráadásul momentán éppen egy legdurvább sakkjáték áll előttem, minden történés még további 8 szerteágazó lehetőséget rejt magában, olyan szinten bizonytalanodtam el, mint, hát, nem is tudom, talán még soha. Néha tényleg nem tudom, mi a fenét csináljak, de általában legalább az tök tiszta, mit ne. De most, én már tényleg nem tudom, kicsit hagyom magam sodortatni, tegnap végre legalább valami kikristályosodott, de a többi...

Szóval ezek miatt sem írok nagyon, pedig ilyenkor lehetne a legjobb semmiségeket vadászni a neten, hát így meg ez, kérem szépen, sej.

Biztonság

Ha nagy a para, jó valamihez nyúlni, amit régóta a sajátomnak érzek. Zene, kép, könyv, film, izécske - mindegy, csak erős legyen a kötődés. Tegnap valahogy a Doors-ra terelődött a szó a Bambiban és meglepve tapasztaltam, hogy más is hallgatja még. Így ma ilyen napot tartok. Megnyugtat, mosolygok. A legfurább, hogy lehullott róla minden emlék (fura, mert egy rakás zene emberekhez kötődik, de ez meg már nem), marad a jóleső érzés, hogy szinte minden taktust ismerek, felrémlik a szöveg (milyen büszke voltam, amikor először éreztem, hogy már mind a fejemben van), feltölt és jó, jó, jó.
Hát ezek, a teljesség igénye nélkül

Csend

No az nagy. Majd lassan talán írok róla, miért, kissé sodrós most az élet és se kedvem, se időm, ez van. A képeket meg szkennelem, még azokat sem tudom kirakni.
KisPipu egyre nagylányosabb és hiszteroidabb. Szóval most a szokásosnál is jobban szívja a mindenünket, még egy ok, hogy fáradtan az ágyba dőljek.
Ha egy hétig simán bírtam sorozatok nélkül, akkor már nem is vagyok junkie?